Fő a biztonság

H. T.H. T.
2004.05.20. 22:20
Címkék
Első ránézésre "minden rendben" a spanyolok Eb-keretével, de ha kicsit is figyelmesebben futunk végig a névsoron, rögtön feltűnik, hogy két ifjú titán nincs benne Inaki Sáez keretében. José Antonio Reyes és Mista  ők a hiányzók.
Az egyik hiányzó, Mista
Az egyik hiányzó, Mista
Az egyik hiányzó, Mista
Az egyik hiányzó, Mista
Az egyik hiányzó, Mista
Az egyik hiányzó, Mista
"Reyes még csak húszéves, ő a jövő embere" – indokolta meg az Arsenal csatárának be nem válogatását a szakvezető. Az említett ifjú eddig négyszer húzhatta magára a nemzeti együttes mezét, amelyben két gólt szerzett. Gólszerzés dolgában az újdonsült UEFA-kupa-győztes Mista sem áll rosszul: ebben az idényben ő a legeredményesebb hazai futballista a Primera Divisiónban. Mégsem kellett Inaki Sáeznek, aki inkább, a hátsó alakzatot megerősítendő, nyolc hátvédet nevezett be 23-as keretébe. "Tapasztalataim szerint a középső védőkkel sohasem elnézők a játékvezetők az ilyen nagy tornákon, ezért úgy vélem, a hátvédekből sohasem elég" – fogalmazott a biztonságra törekvő kapitány.
A nagy sztárokat mindazonáltal nem hagyta ki: nem túl erős idénye ellenére utazik Portugáliába Raúl (rajta kívül négy Real Madrid-játékos szerepel a keretben), és ott van a nevezési listán a Monacóval a Bajnokok Ligája-fináléra készülő Fernando Morientes is. A kapusposzt megszerzéséért Iker Casillas–Santiago Canizares csata várható, a 24 éves bilbaói Daniel Aranzubia – újonc lévén – aligha lesz majd kezdő.

A spanyol keret
Kapusok: Iker Casillas (Real Madrid), Santiago Canizares (Valencia), Daniel Aranzubia (Athletic Bilbao); hátvédek: Carles Puyol (Barcelona), Iván Helguera, Raúl Bravo, Míchel Salgado (valamennyi Real Madrid), Carlos Marchena (Valencia), Gabri (Barcelona), César (Deportivo La Coruna), Juanito (Betis); középpályások: Juan Carlos Valerón (Deportivo La Coruna), Xabi Alonso (Real Sociedad), Rubén Baraja, David Albelda, Vicente (valamennyi Valencia), Xavi (Barcelona), Joaquín (Betis); csatárok: Joseba Etxeberría (Athletic Bilbao), Fernando Torres (Atlético Madrid), Raúl (Real Madrid), Albert Luque (Deportivo La Coruna), Fernando Morientes (Monaco)
Legfrissebb hírek

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
10 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
25 perce

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
42 perce

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
43 perce

Magyar Edzők Napja: mesteredzőket avattak, kitüntetéseket adtak át

Egyéb egyéni
48 perce

Polgár Judit: Ne a választ akarják tudni, hanem az oda vezető utat

Egyéb egyéni
57 perce

Nagy Ákos Károly remekelt gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

Utóellenőrzést indít Fradiváros-ügyben a Belügyminisztérium

Labdarúgó NB I
1 órája