Csak semmi kockázat!

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2004.06.04. 21:18
Címkék
A Japán elleni, meglehetősen rosszul sikerült felkészülési mérkőzés után most már az Izlanddal szembeni "jelmezes főpróba" következik az angolok számára.
Öt nyeretlen meccset követően egy nagy tornán még sohasem szerepelt válogatott ellen illene már némi önbizalmat összeszedni – mert eddig csupán az optimista nyilatkozatokat hallottuk.Effélékből persze most sincs hiány, David Beckham például a lehető legszilárdabb érvvel magyarázta derűlátását. "Egészen biztos vagyok benne, hogy szombaton sokkal jobban fogunk játszani, mert egyszerűen muszáj javulnunk" – mondta a csapatkapitány.A csütörtökön pihentetett Sol Campbell és a Neville testvérek felépültek kisebb sérülésükből, John Terry viszont a pénteki edzést is kihagyta, a tornateremben tevékenykedett, ami arra enged következtetni, hogy Sven-Göran Eriksson szövetségi kapitány szombaton sem fogja kockáztatni a Chelsea-védő egészségét. Így valószínűleg Ledley King kap még egy lehetőséget, hogy Terry helyén bizonyítson. A Tottenham bekkje első válogatott találkozóján (februárban, Portugáliában) rögvest eredményes volt.A védekező középpályás posztján ismét Frank Lampard fog kezdeni, aki ugyan az egész szezont egyértelműen támadó pozícióban futballozta végig, de az új szerepkörben is bevált.Erikssonnak az összeállításon kívül egyéb gondjai is vannak: figyelmeztette Wayne Rooneyt, ne veszítse el a fejét úgy, mint a japánok elleni összecsapáson. A fiatal csatár nekitámadt az ellene szabálytalankodó Ono Sindzsinak. "Tétmeccsen legalább sárga lapot kapott volna, ezért ilyen nem fordulhat elő Portugáliában. Még egyszer megnézem videóról az esetet, és beszélni fogok vele" – így a svéd szakvezető.ANGLIA–IZLANDManchester, 16.30
Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
1 perce

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
6 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
6 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
6 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
7 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
7 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik