Már csak emlék az igazi nyár

– Azok a boldog, szép napok: hazai bajnokság, nemzetközi kupa, kontinensviadal, olimpia, ilyen zsúfolt nyara, mint hetvenkettőben, talán gyerekkorában nem volt.
– Egy szóval tudnám jellemezni azokat a hónapokat: gyönyörűséges – vett egy mély levegőt, mielőtt elmerült volna a múltba az Aranycsapat Alapítvány mai elnöke. – A Fradival ugyebár az UEFA-kupa elődöntőjéig meneteltünk, ott a Wolverhampton Wanderers állított meg minket, meglehet, azért, mert két tizenegyest is elpuskáztunk. Az angolok becsületére váljon, igyekeztek minket vigasztalni, a hátunkat veregetve mondták, hogy amit a futballról tudni érdemes, az benne volt ebben a két meccsben. Aranyosak voltak, megmosolyogtattak minket, bár gyanítom, jobb kedvem lett volna, ha két szívszomorítóan gyenge találkozón mi jutunk tovább…

Egy hölgy látogatása a belgrádi öltözőben

– Sebaj, ami nem sikerült a Wanderers, az összejött a román válogatott ellen.
– Ráér?
– Rá én.

– Akkor most mesélek. Ahhoz, hogy bejussunk az Európa-bajnokság négyes döntőjébe, győztesen kellett zárnunk a románok elleni párharcot. Itthon egy egy lett, kint kettő kettő. Ja, azt el ne felejtsem, hogy Bukarestben, az augusztus valahanyadikai, talán huszonharmadikai stadionban hatvanötezer drukker gyűlt össze, mind magyar vért akart látni. Ennek ellenére kettő egyre vezettünk, amikor tizenegyeshez jutottunk. Páncsics Miklós volt kijelölve a büntető elvégzésére, ám ő nem merte elvállalni; edzőnk, Illovszky Rudi bácsi erre majd lefordult a kispadról, ott borogatták a fejét. Végül Kocsis Lajos állt a labda mögé, ám lövését Raducanu hárította. Aztán persze kiegyenlítettek a románok…
– Következett a harmadik összecsapás.
– Belgrád, kilencvenezer néző. A kezdés előtt egy órával ülünk az öltözőben, amikor kopogtatnak az ajtónkon. Négyen lépnek be, elöl egy hölgy. Rudi bácsi mindig is úriember volt, örömmel tessékelte beljebb… És a hölgy beszélni kezdett, valahogy így fogalmazott: "Amikor a magyar válogatott mérkőzését közvetíti a televízió vagy a rádió, mifelénk, Erdélyben minden ajtó és ablak nyitva van, hogy mindenki hallja Vitray Tamás és Szepesi György szép magyar beszédét. Uraim, sok mindent csinálhatnak ma, csak nem veszíthetnek. Kétmillió magyar embert tehetnek boldoggá, ám ha kikapnak, nekünk nem lesz maradásunk Erdélyben. Kérem, könyörgök, győzzenek. Isten magukat úgy segélje!" Mi mást tehettünk volna, nyertünk kettő egyre. ---- A ---- &