Nem jó, nem rossz – korrekt

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
2004.06.17. 21:12
Címkék
Amint láttuk, hogy szerdán este, az orosz csapat távoztával Szergej Ovcsinnyikov egymagában és kétségbeesetten bizonygatja a portugál sajtó képviselőinek, hogy ő bizony nem érintette kézzel a labdát, feltámadt bennünk az igazságkeresési ösztön. Jogosan állította-e ki Terje Hauge a hálóőrt?
Nem árulunk zsákbamacskát, kutatásunk nem járt teljes sikerrel. Felkerestük odafent északon, Espinhóban a játékvezetők főhadiszállását, de az a hatszáz kilométer, amivel ezáltal közelebb jutottunk az igazsághoz, édeskevés ebben a műfajban.

Nemcsak fújnak, bűvölnek is

Az elegáns tengerparti üdülőhelyen hamar kiderül, hogy Solverde Szállóból legalább kettő van. Az első próbálkozás helyszínén már közel érezzük a sikert, finn turisták eskü alatt vallják, hogy látták itt bringázni a bírókat, "mind a húszat". A recepció melletti egyik falragasz is biztató: "11 angol fickó focicsapatot keres ellenfélnek, lányok is jöhetnek". Már éppen elképzeljük, amint Pierluigi Collina felpingálja a papírra a választ, "négykor ott leszünk", amikor udvariasan közlik velünk: ez nem az a Solverde.
Az első sem volt lebecsülendő hely, de a második… – csodálkozunk rá lengyel kollégánkkal az óceánra néző, medencével hívogató bírófészekre.
Ennyit az idillről, a nyílt nap vendégeit útbaigazító táblák mentén máris a tettek mezejére érünk: Werner Helsen vezetésével izzadnak a bírák. "Ráhangoló játékokkal, labdás felvezetéssel csodát hozhatunk ki belőlük" – mondja a belga tréner, hozzátéve: a bírókkal legalább olyan jól lehet dolgozni, mint az "igazi" futballistákkal. "Intelligensek, céltudatosak, alázatosak és némelyikük, például Pierluigi, Markus és Urs, rendkívül technikás futballisták" – dicséri őket, különösen a Collina, Merk, Meier triót, ám azzal a kérdéssel, hogy össze tudna-e állítani belőlük egy ütőképes csapatot, sarokba szorítjuk. "Ki lehetne a kapus? Húúú, na ezen majd gondolkodom" – mosolyog, majd megy a dolgára, útközben megkérve még bennünket, adjuk át üdvözletét Székely Ferenc partjelzőnek. Ezennel megtettük. ---- J ---- L
Legfrissebb hírek

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
12 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
15 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
16 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
28 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
35 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
44 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
2 órája