Nevezési csúcs a Kékszalagon?

Cs. B.Cs. B.
2004.07.01. 21:52
Címkék
Péntek reggel 9.30-kor 36. alkalommal rajtol a legnagyobb hagyományú balatoni tókerülőverseny, a Kékszalag.
Az idei viadal, a szabályok értelmében nyílt lesz – a páros esztendőkben ugyanis bármilyen típusú egytestű hajó nevezhet, míg a páratlanokban csak a klasszikus osztályok képviselői –, így több mint 400 indulóra számítanak a rendezők. A T-Mobile nemzetközi távolsági verseny útvonala a következő: a balatonfüredi rajt után Balatonkenesénél kerüli meg a mezőny az első bóját, majd Siófok előtt a másodikat, hogy aztán a Tihanyi-szoroson áthaladva Keszthelynél a harmadikat is teljesítse, és aztán a Tihanyi-szoroson át befusson Balatonfüreden. A táv teljesítésére vasárnap reggel nyolcig van lehetőség, hiszen 11 órakor már az ünnepélyes eredményhirdetés lesz a füredi kikötő bejáratánál lévő mólószínpadon: az abszolút helyezettek mellett a kategóriánkénti dobogósok is díjazásban részesülnek, sőt számos különdíj is gazdára talál.
Az időjárás az előrejelzések szerint inkább májust idézi majd, azaz – különösen pénteken – esőben sem lesz hiány, ám ami ennél sokkal fontosabb, a szélviszonyok is kedvezően alakulnak. Akik viszont pontosan akarják tudni, a Balaton mely területén milyen erősségű szél fúj, azok az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján (www.met.hu) hét szélmérő állomás tízpercenként frissített adatait is követhetik. A viadal állását pedig a www.kekszalagweb.hu oldalon lehet majd figyelni, a 30 hajóra fölszerelt GPS-követőnek köszönhetően percről percre látható lesz majd az esélyesek helyzete.
Annak sem kell bánkódnia azonban, akinek nincs internetes hozzáférése, mert a Petőfi rádió szinte folyamatosan beszámol a versenyről, s a televízió esti hírösszefoglalóiban is lehet majd hallani a rangos regattáról.
Legfrissebb hírek

„Volt, hogy elbizonytalanodtam, de nem hagyhattam cserben a támogatóimat” – Szőcs Árpád László, a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
5 perce

U21-es Eb: Horvátország–Magyarország

Magyar válogatott
10 perce

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
19 perce

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
28 perce

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
37 perce

Kiss Norbert nyolcadszor Európa tetején!

Egyéb autó-motor
1 órája

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
1 órája

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
1 órája