Ötkarikás főpróba előtt

Cs. B.Cs. B.
2004.07.05. 21:41
Címkék
Péntektől vasárnapig rendezik meg az evezősök 105. országos bajnokságát a Szeged melletti Maty-éri Gróf Széchenyi István-evezőspályáján.
Mint a hétfői tájékoztatón elhangzott, az idén 30 százalékkal többen jelezték részvételi szándékukat, egész pontosan 1023 egység – ami 2074 versenyzőt jelent – áll majd rajthoz a három nap során. A viadal különlegessége lesz, hogy az elnökség egyedi engedélyével a három olimpiai induló kétpárevezős tagjai – klubhovatartozástól függetlenül – együtt evezhetnek, sőt a könnyűsúlyú Varga Tamás, Hirling Zsolt kettős a normálsúlyúak között is kipróbálhatja magát, azaz megmérkőzhet a kétszeres világbajnok Haller Ákos, Pető Tibor duóval.
Az ob mellett az idei világbajnokságokról is szó esett. Elsőként az ifjúságiak és a nem olimpiai számok felnőtt-vb-jéről, amelyre július végén Spanyolországban kerül sor, s amelyen négy egység indul. Közülük a könnyűsúlyú egypárevezős Alliquander Anna és az ifjúsági egypárevezős Szabó Katalin esélyes az éremre. Az augusztus 6. és 8. közötti poznani U23-as, azaz junior-vb-n hat hajónk indul, itt a Szabó Kornél, Lőrinczy Péter páros készül címvédésre, és az egypárevezős Verőci Lídia számolhat még dobogós szerepléssel. Ezt követően legjobbjaink – a Remsei Mónika, Stift Edit, a Haller, Pető és a Varga, Hirling kettős – következnek az idei csúcseseményen, az athéni olimpián, amelyen a szövetség két A- és egy B-döntős helyezést, bővebben egy érmet és 7–11 olimpiai pontot vár. ---- L ---- A
Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
7 perce

Nyert a listavezető MTK, kilencet vágott a Honvéd a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
44 perce

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
49 perce

Negyven lövésből egy gólt sem szerzett a Fehérvár

Jégkorong
1 órája

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
1 órája

Női kézi Eurokupa: a mieink a románokkal játszanak a bronzéremért

Kézilabda
1 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
1 órája