A BAR-nak előny a hazai pálya

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2004.07.08. 21:28
Címkék
"Mindenki jobban játszik a saját pályáján"  idézte az ősi futballbölcsességet a BAR csapatfőnöke, David Richards, akinek brit pilótája, Jenson Button a hét végén bravúrra készül Silverstone-ban.
Nem titok, a fiatal, nagyon tehetséges versenyző szeretné már végre megszerezni pályafutása első világbajnoki futamgyőzelmét. És hol máshol nyílna erre kedvezőbb alkalom, mint otthon?
A szervezők körülbelül százezer brit szurkolóra számítanak, és ők vélhetően kivétel nélkül Buttonért szorítanak majd.
Az idény tíz versenyéből kilencet megnyerő Ferrarinak sem kell azonban pánikba esnie, hiszen a legutóbbi silverstone-i teszten rendkívül versenyképes volt Michael Schumacher piros autója, ráadásul az utóbbi években a maranellóiak sokszor ünnepelhettek Silverstone-ban: legutóbb Rubens Barrichello pezsgőzött a győzelme után.
Persze, az igazsághoz tartozik, hogy az idény során eddig tíz versenyből kilencet megnyerő Schumachernek a mumusa ez a pálya. Az emlékezetes 1999-es balesete óta mindössze egyszer tudott itt nyerni, négyszer kiesett, egyszer kizárták. Ennél rosszabb statisztikája csak a hazai nagydíján van Schuminak, aki azonban sohasem érdekeltek igazán a számok. "Olyan verseny után, mint amilyen a Francia Nagydíj volt, már alig várom a következőt" – mondta a hatszoros világbajnok, aki az elmúlt hét végén négykiállásos taktikával is győzni tudott.
Öccsét, Ralfot ezúttal is Marc Gené helyettesíti a Williamsnél. Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy a kettős csigolyarepedés miatt "betegszabadságon" lévő pilóta kapcsolata nem éppen baráti a csapattársával, Juan Pablo Montoyával. Ez abból is kiderül, hogy a kolumbiai fel sem hívta őt, hogy az egészségi állapota iránt érdeklődjön. Montoya azt mondta, nincs ezen mit csodálkozni, azért nem hívta fel, mert nem tudja a számát…
Az idény végén egyébként mindkét pilóta elhagyja, a csapatot, Montoya a McLarenhez szerződik, Ralf pedig a Toyotához, amely a hírek szerint áttérne a Michelin-abroncsokról a Bridgestone-okra. A gumigyár szóvivője semmi konkrétumot sem közölt az újságírókkal, azt azonban elmondta: a Bridgestone örülne neki, ha a Ferrari mellett még egy ütőképes csapata lenne.
És még egy hír a háttérből: húszévi munka után távozik posztjáról Nick Hayes, a motorszállító Cosworth Racing technikai igazgatója. A Cosworth Racing a Ford konszern tagja, s jelenleg a Jaguar, a Jordan és a Baumgartner Zsoltot is foglalkoztató Minardi számára készít erőforrásokat. A Formula–1-es munka a jövőben két részlegre oszlik a coventryi székhelyű vállalatnál, a versenyzéssel kapcsolatos ügyekért Simon Corby, míg a motorfejlesztésért Alex Hitzinger lesz felelős.
Legfrissebb hírek

„Volt, hogy elbizonytalanodtam, de nem hagyhattam cserben a támogatóimat” – Szőcs Árpád László, a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
5 perce

U21-es Eb: Horvátország–Magyarország

Magyar válogatott
10 perce

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
19 perce

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
28 perce

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
37 perce

Kiss Norbert nyolcadszor Európa tetején!

Egyéb autó-motor
59 perce

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
1 órája

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
1 órája