Varga és Váczi sikere

BARANYAI ANTALBARANYAI ANTAL
2004.07.11. 21:52
Címkék
Az akadályhajtás versenyével fejeződött be a Kerekegyháza-kupáért kiírt országos A-kategóriás egyes-, kettes- és négyesfogathajtó-verseny.
A záró napon a világbajnokságra készülő kilenc négyesfogat-hajtónk közül négyen álltak rajthoz – Bozsik és Hódi igazoltan volt távol, Dobrovitz József, Lázár Zoltán és Kecskeméti László pedig külföldön készül. Vasárnap különösen a kettesek akadályhajtása hozta lázba a nézőket, amely után alaposan átrendeződött a két nap utáni állás, a hármas összevetésben Némedi István nyert klubtársa,Varga Péter előtt, s így az utóbbi az összetettben is elsőként végzett, míg Némedi a negyedik helyről a dobogó második fokára lépett előre. A négyes fogatoknál ketten hajtottak hibátlan pályát, Nyúl Zoltán és Böhler János, igaz, Böhler időtúllépésért két és fél hibapontot kapott, és ezzel második lett. Váczi István egy verőhibát csinált, ám ez nem veszélyeztette az összetettbeli győzelmét.A-KATEGÓRIÁS FOGATHAJTÓVERSENY, KEREKEGYHÁZA. Akadályhajtás. Egyes fogatok: 1. Tóth Imre (Kiskunfélegyháza LK) 5. Kettes fogatok: 1. Némedi István (Tápiószentmárton Kincsem Lovaspark SE) 0/0/1:36.20, 2. Varga P. (Tápiószentmárton Kincsem Lovaspark SE) 0/0/1:42.20, 3. Kovács B. (Szigetszentmárton 0/20. Négyes fogatok: 1. Nyúl Zoltán (Kecskemét Hírös LK) 0, 2. Böhler (Izsák Sárfehér SE) 2.5, 3. Váczi I. (Hetényegyháza Aranyló Pihenőpark SE) 5. Az összetett végeredménye. Egyes fogatok: 1. Tóth Imre 138.5. Kettes fogatok: 1. Varga Péter 118.80, 2. Némedi 125.5, 3. Kovács B. 128.82. Négyes fogatok: 1. Váczi István 146.08, 2. Juhász (Bugac Abonyi Imre LK) 161.59, 3. Földvári (Dömsöd LK) 197.92
Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
6 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
6 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
6 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
6 órája

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
6 órája

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
6 órája

Raimondo triplázott, a Frosinone a Sassuolo bakijait kihasználva nyert

Olasz labdarúgás
6 órája