Huszonegy olimpia mikrofonnal, erre aztán tényleg büszke lehet

"A sydneyi eredményt, azt hiszem, meg tudjuk ismételni" – mondja a 21. olimpiájára készülő Vitray Tamás, aki provokatív visszakérdezésünkre (netán a Nemzeti Sporttanács-vezetői posztjával kötelezően párosuló optimizmusa mondatja ezt vele?) már-már felháborodva feleli: "Szó sincs róla! Nekünk kedvez az olimpiai versenyforma, mert egy-egy világklasszis mindig volt az egyes sportágakban."
Tehát az MTV sportosztályvezetője nyolc aranyéremben reménykedik, bár hozzáteszi: "Szegény Cseh Laci balesete mutatja, egy emberen mennyi minden múlik: vele most gyakorlatilag elszállt a férfi úszószakág, elvégre három számban számított volna esélyesnek, plusz a váltó is elment így."
Vitray, akárcsak négy éve, ezúttal is a kajak-kenut közvetíti, igaz, eredetileg csak "főszerkesztett" volna, miután azonban a Sport1-től nem érkez(het)ett meg Méhes Gábor, végül bevállalta a döntők két délelőttjét. "Nem tagadom, örültem, hogy közvetíthetek, de ne gondolja senki, hogy én beszéltem le Méhest, sőt. Abból pedig nem származhat probléma, hogy a záró hétvégén én is kint dolgozom: ha a megelőző két hét során az elmúlt húsz olimpián szerzett rutint nem tudom kamatoztatni szerkesztőként, akkor már úgyis mindegy..." Szarkasztikus humora a régi, avagy gyanítható, jó kézben futnak öszsze a szálak az athéni adásdömping során. Vitray Tamásnak – két karmestertársával, Komlósi Gáborral és Dobor Dezsővel – napi 14-15 órányi élő műsort kell gardíroznia, mint mondja, feladatuk az, hogy az igazán éles kérdéseknél "vállalják a döntés felelősségét". Azaz ha párhuzamosan zajlik két, esetleg több, magyar szemszögből fontos esemény, akkor melyiket adják élőben, "vagy hogy egy lényeges délelőtti történést mikor ismételjünk meg a későbbi, nézettebb műsorsávban".
Hangjából amúgy érződik, büszke arra, hogy egyike azon keveseknek a világsajtóban – ha van rajta kívül ilyen egyáltalán –, aki már a huszonegyedik olimpiáján vesz részt. "A kollégák többsége specializálódott, vagy nyárira, vagy télire jár, a mi szűkös viszonyainknak köszönhető, hogy én rendre eljutottam mindkettőre. Ezzel egyébként itthon nem voltam egyedül, Szőnyi Jancsi, Knézy Jenő és Gyulai Pista is közvetített nyári és téli játékokról egyaránt."
Panel, de hát szezonja van az efféle kérdéseknek: mit emelne ki, ha összeveti a huszonegyediket az elsővel – még jó, hogy a válasz nem közhelyes. "Hadd mondjam tévés szemszögből. Amikor először közvetítettem a hatvanas római olimpiáról, a helyszínre kilátogató sokkal többet láthatott abból, ami az eseményen történt, mint az, aki otthon nézte a televíziót. Ma a lelátó tetejéről szemlélődő jóval kevesebbet kap élőben, mint az, aki a képernyő előtt ül, annyi mindent mutatnak meg a különböző kameraállásokból." És a romantika? Elvégre manapság divat visszasírni a boldog békeidőket... "Na igen, még emlékszem, amikor a stúdióként szolgáló sátorban épp Parti Jancsival elemezgettük a győzelmét az olimpiai faluban, amikor elsétált előttünk Larsson, az úszóversenyek egyik sztárja, beinvitáltuk, s attól fogva hármasban locsogtunk... Ez megszűnt. Csak hogy érzékeltessem a jelenlegi viszonyokat: azt a kamerát, amelyiket az olimpiai faluban használunk majd, már el kellett küldeni, hogy átvizsgálhassák, és az elejétől a végéig ott lesz, mint ahogy az operatőr is állandóan bent lakik a MOB-irodában, mert a napi ki-be léptetés már egy-szerűen megoldhatatlan."