1400 versenyzőt várnak az országos bajnokságra

Cs. B.Cs. B.
2004.07.28. 21:34
Címkék
Az idén 75. születésnapját ünneplő Magyar Vitorlásszövetség, az olimpiai hajóosztályokhoz hasonlóan, a nagyhajós osztályoknak is együtt rendezi meg az országos bajnokságát.
Igaz, mivel az utóbbi csoportba 21 kategória tartozik, két fordulóban, az első július 30. és augusztus 4., a második augusztus 6. és 11. között zajlik majd az Audi-kupért. A viadal - amelynek a története 1882-ig nyúlik vissza - első felében 180, a másodikban 160 hajó részvételére számítanak, összesen tehát 340-re, ami csaknem 1400 versenyzőt jelent.
A helyszín ugyan hivatalosan Balatonfüred, valójában Csopak, Tihany és Balatonföldvár előtt is kijelölnek pályát. A bajnokságot hét futamosra tervezik, ám ha már négyet sikerül lebonyolítani, akkor eredményt lehet hirdetni.
Igaz ugyan, hogy szerdán még igencsak őszies volt az időjárás, de előrejelzés szerint mégis kedvezően alakul, Pártai Lucia meteorológus ugyanis a hét végétől javulást ígért. Akinek viszont ez az információ nem lenne elegendő, az a verseny idején igénybe vehet egy sms-szolgáltatást, amelynek eredményeképpen naponta három üzenetben tájékoztatják az aktuális előrejelzésről.
Legfrissebb hírek

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
8 perce

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
13 perce

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
26 perce

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
49 perce

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
1 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 órája

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
1 órája