Rajtra kész a válogatott

SAL ENDRESAL ENDRE
Vágólapra másolva!
2004.08.04. 20:43
Címkék
Az olimpia előtt utolsó sajtótájékoztatóját tartotta a Magyar Úszószövetség, stílszerűen a Hajós Alfréd Uszoda teraszán, néhány méterre attól a medencétől, ahol az utolsó simításokat végzik a legjobbak.
A tájékoztatón amúgy a vezérkar mellett szinte az összes válogatott megjelent: Cseh László, Risztov Éva, Kovács Ágnes és a többiek is megtisztelték az eseményt. Ahol elhangzott, Cseh balszerencsés sérülésétől eltekintve (bár eltekinteni nem lehet tőle…) jól halad a felkészülés. A konkrétumokra térve: Kiss László szövetségi kapitány nyolc-kilenc úszót is döntőbe vár az olimpián, és bár Cseh felkészülését visszavetette a törés, továbbra is tartja, három-négy éremmel gazdagabban térhet haza a küldöttség.Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke már talányosabban fogalmazott: "Ha a szívemre hallgatok, három érmet várok. Egy aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot. Ha az eszemre, akkor is: egy ezüstöt és két bronzot. De a szívemre hallgatok…" Turi György, Cseh, Risztov és Kovács Ági trénere nem bocsátkozott jóslatokba, de azért kijelentette: "Cseh Lacika ilyen körülmények között is harcban lehet az érmekért." Utóbb említett kiválóságunk is szót kapott, mielőtt kontrollra sietett volna a Sportkórházba, elmondta, a műtött lába gyengébb, a lábtempója sem a régi, de bízik abban, hogy a rajtig utoléri magát. Kiss László szerint Athén az első próbája lesz az új csapatnak, amely a 2006-os, budapesti Európa-bajnokságon maradandót alkothat. Sőt, nem csak akkor, a kapitány szerint egy évvel korábban, a szintén budapesti ifjúsági kontinensbajnokságon 10 aranyérmet nyernek majd a mieink. És ha már a pesti úszó Eb. Mint ismeretes, a margitszigeti építkezés körül akadnak gondok, például az, hogy a Zöldek tiltakoznak a beruházás ellen, mondván, hogy az építkezés miatt több fát ki kell vágni. Nos, a természetvédők megnyugtatása végett csütörtökön kora délután a tervezett építkezés helyszínén - néhány méterre a Hajós Alfréd Uszodától - demonstrálnak az élsportolók, a hírek szerint az olimpiai bajnok kajakos, Kőbán Rita és a négyszeres olimpiai bajnok úszó, Darnyi Tamás is ott lesz az eseményen. Amely során szeretnék megnyugtatni a Zöldeket, a kivágott fák helyére (az 56 fa közül az úszószövetség szerint csak 10 számít úgynevezett hasznos fának) ültetnek másikat, akár többet is… De az Eb-uszoda építkezése még odébb van, az olimpiai viszont a nyakunkon. Kiss három-négy érmet tippelt, Gyárfás hármat. Turi György inkább kitért a válasz elől. Lehet, hogy tud valamit?Verrasztó rekordra készül

1989. 07. 17. Vagyis az úszó Verrasztó Evelyn születési dátuma. Ezzel már az olimpia rajtja előtt nyert egy "vetélkedőt", hiszen ő a 217 tagú magyar olimpiai csapat legfiatalabb tagja. Athénban amúgy 200 méter háton kap majd szerepet, ahol nem titkolja, szeretne bekerülni a legjobb 16 közé.
"Mivel tudtam, hogy az úszók között én vagyok a legfiatalabb - és ez egy nagyon fiatal együttes - számítottam rá, hogy az olimpiai csapatban csak idősebbek lesznek nálam. Ez persze nem érdem, csak egy különlegesség. Sokkal fontosabb, hogy 200 méter háton már reggel megússzam életem legjobbját és akkor talán bekerülhetek a legjobb tizenhat közé" - mondta Verrasztó Evelyn, aki csak azt bánja, hogy a testvére, Verrasztó Dávid nem lehet ott az olimpián, ugyanis 400 méter vegyesen nem úszta meg a szintet. "Sajnálom, megérdemelte volna a részvételt, talán nálam is jobban. Remélem, a pekingi olimpián már ő is ott lehet."
Legfrissebb hírek

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
14 perce

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
25 perce

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
39 perce

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
41 perce

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
47 perce

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
1 órája

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik