Röplabda: újra csillogtak a szerbek

2004.08.17. 21:18
Címkék
Parádés! Nincs ennél jobb jelző a hétfő éjszaka véget ért Kuba-Oroszország mérkőzésre. Az oroszok ugyebár az első fordulóban a Dominikai Köztársaságot verték meg simán, a karibiak viszont nagy csatában kikaptak a németektől 3:2-re. Ruízék tehát jóval fáradtabban várták a hétfői derbit, ám ez cseppet sem látszott meg a játékukon. Gumiemberek módjára ugráltak, nem ismertek elveszett labdát, a mezőnymunkájuk tökéletes volt. Pedig a Karpol-lányok nem állították őket könnyű feladat elé, amit mutat, hogy a szbornaja legeredményesebb játékosa, a válogatottba a nyáron viszatért Saskova-Szokolova három szett után már 25 pontnál járt. A 2000-es győztes azonban állta a sorozást, sőt Carrillónak köszönhetően megnyerte a meccset.A keddi férfimeccsek közül mindenképpen említésre méltó a Szerbia-Montenegró-Franciaország összecsapás, amelyen a Travica-legénység játszott az Eb-ezüstérmessel. A pláviknak első fordulóbeli meglepő vereségük miatt most mindenképpen javítaniuk kellett. Ezt megtették, hiszen könnyed 3:0-val jelezték: bizony a címvédésért utaztak Athénba. Érdekesség, hogy a találkozó másodbírája Hóbor Béla volt, s ez jó előjelnek bizonyult a szerbek számára. Legutóbb a sydneyi döntőben volt ugyanez a felállás, s lám, Grbicsék akkor is 3:0-ra diadalmaskodtak.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
6 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
6 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
6 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
7 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
7 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
7 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
7 órája