Annus és Pars biztosan jutott be a döntőbe

2004.08.20. 23:34
Címkék
Kalapácsvetőink elkényeztettek minket. Ha 80 méter alatti teljesítményről hallunk, már oda sem figyelünk, hiszen dobóink szórták, szórják az ennél nagyobb eredményeket. Hogy a 80 méter mekkora, és hogy a 79 métert is becsülni kell, azt jelzi, Athénban 78 méterben állapították meg a selejtezőszintet.
Az indulók két csoportban léptek pályára, Európa-bajnokunk, Annus Adrián a korábbiban kapott helyet. Ezt kissé sértődötten vettük tudomásul, hiszen legfőbb riválisai, a japán Murofusi Kodzsi és a fehérorosz Ivan Tyihon majd két órával később dobtak, s ez akár egyméternyi előnyt is jelenthetett számukra.

Annus elsôre túldobta a szintet
Annus elsôre túldobta a szintet
Annus elsôre túldobta a szintet
Feleslegesen aggódtunk. Adrián 79.59 méterrel elsőre túldobta a selejtezőszintet jelző szalagot, s már mehetett is vissza a faluba. Csoportjából ugyanezt senkinek sem sikerült elérnie, sőt riválisai közül a finn Olli-Pekka Karjalainen (76.11), az Európa-bajnoki ezüstérmes ukrán Vladiszlav Piszkunov (eredmény nélkül), a kontinensharmadik görög Alekszandrosz Papadimitriu (75.55) és a címvédő lengyel Szymon Ziólkowski (76.17) is kiesett.
"Kicsit tartottam a selejtezőtől, főleg ilyen korán reggel, s az volt a célom, hogy minél hamarabb túllegyek rajta - nyilatkozta Annus. - A dobókör jó, pedig korábban azzal ijesztgettek, hogy lassú, s a stadionban nem volt meleg. A döntő előtt még edzek, de már nem dobok. Élvezem az olimpiát, a faluban jó a koszt, megfelelő a szállás, s mivel egyedül vagyok a szobában, össze tudtam tolni két ágyat, így elférek."
A második csoportban elsőként Tyihon lépett körbe, de csak 77.85 méterig jutott. Ôt követően Pars Krisztián 77.43 métert teljesített, s ezzel a fináléban érezhette magát. Murofusi nem hagyott kétséget formája felől, 79.55 méterrel befejezte a selejtezőt. Tyihon másodszor is a szint alatt maradt (77.12), Pars viszont remekelt, 80.50 méterrel befejezte szereplését. Végül Tyihon is megrázta magát (80.78), s a szlovén Primoz Kozmus (78.81) is túldobta a selejtezőszintet.
"Elsőre azért nem sikerült megdobnom a szintet, mert egy technikai hiba miatt egy métert veszítettem - magyarázta Pars. - Meglepett, hogy az első csoportból csak Adrián érte el a 78 métert, arra számítottam, hogy három-négy induló teljesíti azt. A kör nagyon gyors, ez kedvez nekem. Remélem a döntőben is nyolcvan méternél nagyobbat dobok és az első nyolcban végzek."
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
6 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
6 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
6 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
6 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
6 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
6 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
7 órája