Gyulai: vizsgálják a Fazekas-ügyet

2004.08.24. 16:31
Címkék
Hivatalos verzió még nincsen Fazekas Róbert ügyében - tudtuk meg Gyulai Istvánnak, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkárának a közszolgálati televíziónak adott interjújából. "Sajnos ezt az információt túl jól értesült görög források idő előtt kiszivárogtatták. Egyet szeretnék leszögezni, a manipuláció vádja nem igaz, egyszerűen rágalom. Az tény, hogy Fazekas Róbert a doppingvizsgálaton nem tudta produkálni a szabályok szerinti mennyiséget, mert nem ment neki a dolog, így többórás szenvedés után hajnali háromkor feladta és elsétált. Mi mindent megteszünk azért, hogy a meglévő mintát vizsgálják meg, nehogy már egy ilyen dolgon múljon egy ember, egy aranyérem sorsa." A meghallgatás egyébként jelenleg is folyik, a sportolót délelőtt már ki is kérdezte a háromfős vizsgálóbizottság. Információink szerint jelenleg a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi titkára, Nagy Zsigmond van bent a bizottság előtt. Azt, hogy a doppingvád miatt a ma esti eredményhirdetést megtartják-e az Olimpiai stadionban, még Gyulai István sem tudta megmondani.A nemzetközi hírügynökségek jelentései szerint Fazekas idegen vizeletet akart leadni a vizsgálaton. A szabályok szerint amennyiben beigazolódik a doppingvád, elvehetik Fazekas aranyérmét és kétéves eltiltással sújthatják atlétánkat.
Legfrissebb hírek

Zachariassen: Elképesztő este volt, erre örökké emlékezünk majd

Európa-liga
10 perce

Nagy Ádám a Milan elleni hozzáállásról: Az volt a terv, hogy rájuk megyünk, és zavarba hozzuk őket

Európa-liga
55 perce

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
7 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
7 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
8 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
8 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
8 órája