Nem élte túl az ugrást

2004.08.24. 20:46
Címkék
A több mint kéthetes orvosi kezelés ellenére kedden belehalt sérüléseibe Eleni Joannu, a görög cselgáncsválogatott tagja.
Ismert, a plusz 78 kilósok olimpiai versenyére készülő 20 esztendős sportolónő augusztus 7-én egy apartmanház harmadik emeleti erkélyéről a mélybe vetette magát, és életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Az hamar kiderült, hogy az ügy hátterében szerelmi féltékenység áll, ami két nappal később egy újabb tragédiával nyert bizonyosságot: Eleni barátja, Giorgiosz Hriszosztomidesz is kivetette magát az ablakon. Úgy tudni, a szerencsétlenül járt sportolónő nem akart beköltözni a faluba, mert a játékok idejére sem szerette volna elhagyni a barátját, s a szerelmesek ezen vesztek össze.A súlyos koponyasérüléseket szenvedett Eleni szervezete tizenhét nap után feladta a küzdelmet. Barátja állapota az orvosi jelentések szerint súlyos, de ő már túl van az életveszélyen.
Legfrissebb hírek

Kriza Anna: Bármilyen áldozatot szívesen meghozok a dzsúdóért

Egyéb egyéni
5 perce

NHL: egy meccs, két gyorsasági rekord – az egyik nagy győzelmet ért a Montrealnak

Amerikai sportok
5 perce

A Jaguars a papírformának megfelelően kiütötte a Ravenst – videó

Amerikai sportok
6 perce

Női kézi: a Győr edzője még csak közel sem állt ahhoz, hogy csatlakozzon az Odenséhez

Kézilabda
10 perce

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
31 perce

Női kosárlabda: Studer Ágnes szeretne még az Euroligában játszani

Kosárlabda
55 perce

Sótonyi László: Ha a személyiségüket, ha a tudásukat nézzük, ez egy jó csapat!

Kézilabda
57 perce

Európa-liga: „Katasztrófa, még a Ferencváros is nyerni tud a San Siróban” – olasz lapszemle

Európa-liga
1 órája