Vitorlázás: Martínez, Fernández: karnyújtásnyira az aranytól

2004.08.24. 21:37
Címkék
Belehúztak a 49-esek, kedden ugyanis három futamot is lebonyolítottak a mezőnynek a rendezők, így jelenleg már 15-nél tartanak, amelyből két részeredmény is kiesett.
Ez azonban nem befolyásolta az élen álló spanyol Iker Martínez és Xavier Fernández helyzetét, ugyanis a páros továbbra is őrzi kilencpontos előnyét. Ráadásul az üldözők közül csupán az ukrán Rodion Luka, Georgi Leoncsuk kettős maradt vele partiban, a brit Chris Draper, Simon Hiscocks duó időközben még plusz két pont hátrányt összeszedett. Mivel a spanyolok mutatták eddig a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt, nem lenne meglepő, ha a csütörtöki eredményhirdetésig már nem történne változás az élen.
A versenyben lévő hajóosztályok közül a csillaghajósok szálltak még vízre ezen a napon - itt ugyanis hétfőn a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a tervezett hatodik nekifutást elhalasztották -, s az első helyet a brazil Torben Grael, Marcelo Ferreira őrzi, mintegy hét ponttal megelőzve a kanadai Ross Macdonald, Mike Wolfs kettőst.
Legfrissebb hírek

Ifjúsági olimpia: Kropkó Jázmin ezüstérmes női triatlonban

Egyéb egyéni
11 perce

Ha bíznak Zimonyi Dávidban, meghálálja

Labdarúgó NB II
11 perce

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
22 perce

Hajnal Tamás: Egy pillanatig sem volt félelem a játékosokban!

Európa-liga
33 perce

Borza Helga a Trifecta-világbajnokságról: Nem vagyok elégedett...

Csupasport
43 perce

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
44 perce

NS-értékelés a Milan–Fradiról: Kristoffer Zachariassen a meccs embere

Európa-liga
54 perce

Kriza Anna: Bármilyen áldozatot szívesen meghozok a dzsúdóért

Egyéb egyéni
1 órája