Hopkins nagy meglepetése

HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITAHEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA
2004.09.17. 21:33
Címkék
A két héttel ezelőtti Portugál GP csalódást okozott Andrea Doviziosónak, Sebastian Portónak és John Hopkinsnak. A 125-ös Dovizioso defekt miatt az első helyről kényszerült kiállni, Porto a legkisebb vereségét szenvedte el a 250-es Portugál GP-k történetében, míg a MotoGP-ben a Suzuki gyári csapatában versenyző Hopkins biztató edzés után csak hatodik lett. Estorilban mindhárman megfogadták, hogy a Japán GP-n javítani fognak, és egyelőre tartják az ígéretüket: pénteken mindannyian megszerezték az ideiglenes rajtelsőséget.Ha rangsorolni akarunk közöttük, akkor Hopkinsszal kell foglalkoznunk, akinek megbízható hírek szerint kifelé áll a rúdja a Suzukitól. A csapat lépései láttán Hopkins tapogatózni kezdett más istállóknál, ám arra a megállapításra jutott, hogy a MotoGP-ben nem igazán keresik őt - márpedig ő nem vágyik a brit szuperbike-bajnokságba, amelyben szívesen látnák. Az amerikai "taktikát" váltott, és úgy döntött, hogy új hódítás helyett jelenlegi munkaadóit próbálja meg elkápráztatni. Már Estorilban is megmutatta, mire képes (a 6. hely az eddigi legjobb eredménye), pénteken Japánban pedig mindenkit meglepett. Ô az első, aki 1:48 alatti köridőre volt képes Motegiben - pályafutása legjobb edzéseredménye, ideiglenes pole lett a jutalma. A 125-ös Dovizioso nemcsak győzelemre tör, hanem tönkre is akarja verni a mezőnyt - ennek megfelelően az edzés legnagyobb részében ő volt a legjobb. Talmácsi Gábor, akinek még mindig nem jött rendbe a törött kézfeje, az idei legjobb edzését mutatta be, rendre az első nyolcban volt, és végig tartotta a lépést a legjobbakkal. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Talma szereti Motegit, volt már hatodik is ott!Japán Nagydíj, a vb 12. futama, Motegi
Az 1. időmérő. 125 kcm: 1. Dovizioso (olasz, Honda) 1:58.385, 2. Stoner (ausztrál, KTM) 1:58.576, 3. Barbera (spanyol, Aprilia) 1:58.678, 4. M. Kallio (finn, KTM) 1:58.750, 5. Locatelli (olasz, Aprilia) 1:58.912, 6. Lorenzo (spanyol, Derbi) 1:58.964, 7. Talmácsi Gábor (Malaguti) 1:58.997, …24. Tóth Imre (Aprilia) 2:02.011
250 kcm: 1. Porto (argentin, Aprilia) 1:52.550, 2. Takahasi (japán, Honda) 1:52.638, 3. Elias (spanyol, Honda) 1:52.645, 4. A. De Angelis (San Marinó-i, Aprilia) 1:52.809, 5. De Puniet (francia, Aprilia) 1:52.817, 6. Aojama (japán, Honda) 1:53.082
MotoGP: 1. Hopkins (amerikai, Suzuki) 1:47.230, 2. Rossi (olasz, Yamaha) 1:47.275, 3. Tamada (japán, Honda) 1:47.650, 4. Biaggi (olasz, Honda) 1:47.814, 5. Capirossi (olasz, Ducati) 1:47.886, 6. K. Roberts Jr. (amerikai, Suzuki) 1:47.929
Tv: Eurosport, szombat 6.15-9 (élő), vasárnap 4-8 (élő) ---- T ---- &
Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
5 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
5 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
5 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
5 órája

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
5 órája

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
6 órája

Raimondo triplázott, a Frosinone a Sassuolo bakijait kihasználva nyert

Olasz labdarúgás
6 órája