Meghalt a Dakar-király

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2004.09.29. 21:17
Címkék
Gyászol a terepralimezőny. A Fáraó-rali szerdai szakaszán, a Baharija és Siva közötti szakaszon a háromszoros Dakar-győztes Richard Sainct hatalmasat esett, és bár néhány percen belül kórházba szállították, az orvosok már nem tudtak segíteni rajta.
A KTM kegyeleti okokból visszavonta a csapatát a versenyről, amely azonban a történtek ellenére folytatódott.
Ilyen előzmények után nehéz bármit is mondani, nehéz áttérni a napi eseményekre, de muszáj megtenni, hiszen két magyar autós páros és egy kamionos legénység is rajthoz állt a viadalon. Szerencsére nekik nem esett bajuk, igaz, a Szaller Zoltán vezette kamion leesett egy dűne tetejéről és az oldalára borult, de a versenyzők sérülés nélkül megúszták, és este a mentésükre indult a szervezők kamionja.
Ezek után Palik László és Darázsi Gábor sem tudott már felhőtlenül örülni, pedig életük egyik legjobb helyezését érték el: az összetettben negyedikként értek célba, a T2-es kategóriában (négykerékhajtású autók) pedig elsőként. Mindezt úgy, hogy a keddi technikai gondok miatt a 23. pozícióból rajtoltak.

Palik László és Darázsi Gábor pályafutása elsô maratoni szakaszgyôzelmét aratta
Palik László és Darázsi Gábor pályafutása elsô maratoni szakaszgyôzelmét aratta
Palik László és Darázsi Gábor pályafutása elsô maratoni szakaszgyôzelmét aratta
A szervizcsapat éjszaka kicserélte a sebességváltót, ám néhány kilométer után a tartalékváltó is elkezdte kidobálni a negyedik fokozatot, márpedig ez nagyon fontos lett volna - főleg mert 230 kilométernyi dűnés szakasz is várt a mezőnyre ezen a napon. Palikék viszonylag hamar legyűrték az előlük rajtoló nyolc kamiont, majd folyamatosan előzgették a többi ellenfelüket is. De akkor még mindig nem gondolták, hogy ilyen jó eredmény sül ki ebből, csak akkor mertek örülni, amikor a táborba érkezve csak a három Buggy parkolt ott. Palikéknak ez volt az első maratoni szakaszgyőzelmük a kategóriában.
A Kis Sándor, Czeglédi Péter kettős nem sietett sehova, a korábbi gondok miatt már csak tesztelésre használja a viadalt, ezért az is belefért, hogy két bajba jutott társát is kimentse a homok fogságából. Kis azt mondta: élvezték a homokot és próbáltak nagyon koncentrálni a dűnéken, mivel azokból a Dakaron is lesz bőven.

Fáraó-rali
4. nap, Baharija-Siva (szelektív szakasz: 436 km). Az állás. Autósok: 1. Henrard, Garcin (belga, Buggy) 14:47:27, 2. Guinot, Kroiss (francia, VW Buggy) 35:34 p h., 3. A. De Mevius, Eggermont (belga, Buggy) 1:27:03 ó h., …9. Palik, Darázsi G. (magyar, Nissan Pick-Up) 4:18:29 ó h., …16. Kis, Czeglédi (magyar, Nissan Pick-Up) 21:01:49 ó h. Motorosok: 1. Despres (francia, KTM) 14:51:25, 2. Coma (spanyol, KTM) 1:45 p h., 3. Meoni (olasz, KTM) 3:01 p h. ---- S ---- R
Legfrissebb hírek

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
10 perce

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
17 perce

Megkezdődött a Grosics 100 emlékév

Magyar válogatott
38 perce

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
1 órája

Női kosárlabda, vb-selejtező: Völgyi Péter húszfős keretet hirdetett

Kosárlabda
1 órája

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Jégkorong
1 órája

Kézilabda: Nagy Benedek visszatér a spanyol élvonalba

Kézilabda
1 órája

Másodszor nyert idegenben, és egy helyet előrébb lépett a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik