Hajnal: nem adom fel!

SAL ENDRESAL ENDRE
Vágólapra másolva!
2004.10.21. 21:01
Címkék
Hajnal András - nem túlzás - padlóra került. Pedig a szakemberek tartják, a 22 éves versenyző Európa egyik legjobb toronyugrója lehetne&
Lehetne, de nem az. Két éve a berlini Európa-bajnokságon az utolsó sorozat előtt a harmadik helyen állt. Az utolsó sorozatban azonban mindent lerombolt, csak ötödik lett. Májusban, a madridi Európa-bajnokságon négy ugrás után ezüstérmes helyen tanyázott. Aztán az ötödik során összeomlott. Madrid után már tudta, itt pszichés gondok lehetnek. Az athéni olimpián aztán - ahogy ő fogalmaz - jött a teljesen "mentális káosz". Az eredmény: 33. hely… Mélypont. Volt aki tudni vélte, Hajnal már be is fejezte a pályafutását.- Nem tagadom, megfordult a fejemben az elmúlt hetekben, de aztán meggyőztem magamat arról, hogy érdemes folytatni - mondja Hajnal András. - Más kérdés, hogy segítségre van szükségem.- Mármint a pszichológus segítségére?- Igen. Azt már tudom, hogy kihez nem fordulok segítségért - van egy-két rossz tapasztalatom - így most egy olyan szakembert keresek, aki tényleg segíteni tud. Sajnos Berlin óta bajban vagyok. Az két éve volt, ehhez képest idén Madridban is ugyanabba a helyzetbe kerültem, Athén pedig maga volt a mentális káosz. Egyszóval folytatom, de nem csak a pszichés problémákon kellene úrrá lennem. Biztosan tudja, Magyarországon írd és mondd, összesen egy tízméteres torony van. Budapesten, a Hajós Alfréd uszodában található, már-már műemlék, hiszen 1933-ban épült. Nyáron megfelelő, télen viszont használhatatlan. Torony nélkül pedig elég nehéz egy toronyugró élete.- Mi lenne a megoldás?- Legközelebb Bécsben van fedett torony, oda viszont el is kell jutni. Mivel két éve, a berlini Eb-n párosban ezüstérmes lettem Lengyel Imrével, jutott pénz a sportágnak, és az olimpia előtt is - köszönhetően a MOB-nak - nyugodt volt a felkészülés. Most viszont semmire sincs pénz, Bécsbe is csak úgy jutok el, ha én fizetem a költségeket. - Erre mondhatják, hogy ha nem 33. lett volna Athénban, most nem lenne gondja.- Ebben igaza van. Ugyanakkor ahhoz, hogy edzeni tudjak, pénzre van szükségem. És akkor még nem beszéltem a nemzetközi versenyekről, amelyek a felkészülés szempontjából roppant fontosak. Nem kertelek: nagyon örülnék, ha jelentkezne egy cég nálam, és támogatná a felkészülésemet. - Ezt fogjuk fel hirdetésként?- Inkább segítség-kérésként. Három-négy millió forint esetén nyugodt lehetne a felkészülésem. - És mit adna cserébe: szokás szerint egy "hasast" a döntő ugrás során?- Azon leszek, hogy többé ne ismétlődjön meg az, ami mostanában velem történt a világversenyeken…
Legfrissebb hírek

Kézilabda: visszavonul a válogatottól a dán irányító

Kézilabda
6 perce

Téli olimpia: a britek és az amerikaiak továbbra is hibátlanok curling vegyes párosban

Téli olimpia 2026
12 perce

Téli olimpia: Marco Pantani emléke előtt tiszteleg a franciák sílövője

Téli olimpia 2026
33 perce

Markgráf Ákos: Fel kell nőni a feladathoz, különben nem lehet megragadni az NB I-ben

Labdarúgó NB I
34 perce

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
34 perce

A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára

Minden más foci
42 perce

Pécsi Ármin január legjobb játékosa lehet

Légiósok
46 perce

Odermatt és Shiffrin is történelmet írhat alpesi síben az olimpián, Vonn szereplése nagy kérdés

Téli olimpia 2026
52 perce
Ezek is érdekelhetik