Dragónerék bravúrja

GY. B.GY. B.
2004.10.28. 21:45
Címkék
Noha már az előző idényben sem jött össze a Portónak a hármas hódítás (bajnokság, honi és nemzetközi kupa), az idei szezonban már most biztosra vehető, hogy legfeljebb két jelentősebb trófeával kell beérniük az utóbbi időben nagyon elkényeztetett kék-fehér drukkereknek.
Azért, mert a Portugál Kupa első olyan fordulójában, amelyben az élvonalbeli csapatok is részt vettek, a Porto alulmaradt a Dragóner Attilával felálló Guimaraes otthonában. A magyar légiós végigjátszotta a 90 percet, és a helyi sportlapok egybehangzó véleménye szerint ő volt a fekete-fehérek egyik legértékesebb tagja. Jóllehet a Porto tartalékos felállásban játszott, ám a Guimaraes, amely 28 esztendeje képtelen volt legyőzni a kupában a "sárkányokat", ezúttal megérdemelten nyert Nuno Assis két találatának hála - a portói választ csak a 81. percben adta meg Derlei. Sajnos a mérkőzés krónikájához tartozik az is, hogy a kiélezett hajrában a hazaiakat erősítő Flávio Meireles úgy lerúgta Costinhát, hogy a Porto játékosa eszméletét vesztette. Szerencsére a portugál válogatott klasszisa jól van, ám egy ideig még kórházban tartják megfigyelésre.A másik két óriás, a címvédő Benfica és a Sporting, könnyed győzelemmel lépett tovább. ---- P ---- &
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
4 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája