Tereprali: Gál átvette a vezetést

T. A.T. A.
2004.11.13. 22:35
Címkék
A pokoli sár volt az, ami meghatározta az idényzáró tereprali bajnoki futam második napját. Sokan elakadtak, még többen eltévedtek, és a legtöbben sötétben értek be a célba. Még vannak vitás kérdések (a nemrégiben kötelezővé tett műholdas navigációs rendszer ugyan megkönnyíti a bírák feladatát, de idő kell az elemzéshez), egyelőre azonban úgy áll a helyzet, hogy öt szelektív szakasz után a bajnoki címet már korábban megszerző Gál István, Oroszlán Tibor kettős áll az élen. Amint arról már korábban hírt adtunk, a saját építésű Protóval közlekedő kettős pénteken defekt miatt majdnem két percet veszített, azt kellett ledolgoznia. Pontosabban nem is kellett, mivel Ács László "orra esett" a Nissannal, és emiatt rengeteg időt veszített, nem beszélve arról, hogy a sötétben lámpa nélkül kellett közlekednie, mivel összetörte. Ács így hátrébb csúszott, a második helyre pedig Benyó Miklós és Maurer Péter zárkózott fel. A korábbi bajnok jól választott gumit, és rendkívüli módon élvezte a terepviszonyokat, mert esőben valamelyest eltűntek a lóerőkülönbségek. A képzeletbeli dobogó harmadik fokán pillanatnyilag Sarrang Balázs tanyázik, aki talán még saját magát is meglepte ezzel az eredménnyel, ennyire jó helyen ugyanis még sohasem állt az öszszetettben. M1 Autoplanet-kupa, az ob 8. futama
Abszolút sorrend 5 szelektív szakasz után (nem hivatalos): 1. Gál István, Oroszlán Tibor (Art Off Road SE, G. Baba Proto Evo) 2:31:14, 2. Benyó, Maurer (Cél ASE, Hyundai Terracan) 1:54 perc hátrány, 3. Sarrang, Stark (Art Off Road SE, Mitsubishi Pajero) 4:00 p h.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
3 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
3 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
3 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
5 órája