Széles, Gyurta, olimpiai ezüst

- Bajnok: Gyurta Dániel; edzője: Széles Sándor. Gyurtáról már sok mindent tudunk, Szélesről annál kevesebbet…
- Hát, akkor kérdezzen! - kontrázik Széles Sándor.
- Válogatott úszó is volt, ám öttusában lett junior-világbajnoki bronzérmes. Hogy is van ez?
- Egyszerű: úsztam - a KSI-ben Hargitay Andrással és Verrasztó Zoltánnal -, felnőttbajnokságon is voltam érmes, sőt, a válogatottban is bemutatkozhattam - akkor még voltak nemzetek közötti versenyek -, ám az öttusa valahogy jobban ment. Olyannyira, hogy 1976-ban a lengyelországi világbajnokságon bronzérmes lettem Dobi Lajos és Ungár Nándor oldalán. Aztán elvégeztem a TF-et, és ismét visszatértem a medencéhez, de már a partjára, Széchy Tamás egyik segítője lettem.
- Az nem lehetett egyszerű…
- Nem is volt, az Öreg mellett - Isten nyugosztalja - nehéz volt fényre kerülni, nekem viszont valamiért megengedte, hogy saját versenyzőim is lehessenek. Így történt, hogy a moszkvai olimpián két úszóm is döntős volt, Nagy Sándor 400 méter gyorson hatodik lett, Wladár Zoltán pedig 1500 gyorson hetedik. Nagy szó volt ez számomra, hiszen mindössze huszonnégy éves voltam… Aztán később elmentem a BVSC-be, majd az Öreg ismét visszahívott a válogatotthoz. És lassan el is értünk Gyurta Danihoz.

Azt terjesztették, üti-veri a gyerekeket

- Hogyan került önhöz?
- Kalandosan. Akkortájt kezdtük az Öreggel összerakni az úgynevezett csodacsapatot a Komjádi uszodában. A Verrasztó testvérek, Molnár Ákos már nálunk volt. Az Öreg még Gercsák Balázst szerette volna behozni a csoportba, én meg Gyurtát akartam. Láttam ugyanis a BVSC-uszodában. Hazudnék ha azt mondanám, hogy egyből megéreztem benne a géniuszt, egyszerűen úgy tűnt, lehet belőle valami.
- Tehát felhívta a Gyurta szülőket, ők pedig átvitték a Komjádi uszodába a csemetét.
- Hiszi vagy sem, egyszer sem kerestem meg a szüleit, sőt, a szülők jelentkeztek nálam. Kiderült, hogy Dani nem érzi jól magát a BVSC-ben - akkor volt tízéves -, és hallottak a mi kis műhelyünkről. Felhívott a mama, elbeszélgettünk, aztán egy hónapig semmi. Aztán megint felhívott, megint beszélgettünk, ám a gyereket nem hozták le. Megint eltelt egy hónap, megint felhívott, de a gyerek nem jött.
- Féltek öntől?
- Utólag kiderült, eléggé eláztattak engem a szülők előtt. Azt terjesztették rólam - kollégák, de a nevüket most hagyjuk -, hogy ütöm-vágom a gyerekeket, és még homokos is vagyok.
- És persze nem így van…
- A mama szerencsére vette a fáradságot, és eljött egy edzésünkre. Titokban, az uszoda sarkából leste meg, hogy mi történik. És azt látta, hogy a gyerekek jókedvűen, vidáman dolgoznak. A következő nap pedig lehozta Danit. ---- F ---- -