Kis már kezdi érteni

T. A.T. A.
2004.11.19. 22:39
Címkék
A versenybe beszámító szuperspeciálissal elkezdődött a dél-afrikai tereprali-bajnokság utolsó viadala. Érdekesség, hogy rajthoz áll a viadalon a Kis Sándor, Czeglédi Péter magyar duó is, méghozzá azzal a Nissan Pick-Uppal, amellyel két évvel ezelőtt Sinozuka Kendzsiro indult a Dakaron. A magyarok a külföldi induló jogán elsőként rajtolhattak a pénteki nyitányon, ami ezúttal nem jelentett előnyt, sőt… A csütörtöki esőzések miatt sártengerré változott az ötkilométeres pálya, ám mivel az eső nem túl gyakori jelenség Dél-Afrikában, a csapatok nem készültek sárgumikkal, így Kisék jóformán a "takarító" szerepét töltötték be. Ez azonban nem akadályozta meg őket abban, hogy a hatvan induló közül a 12. helyet szerezzék meg, és mindössze öt másodperccel maradjanak le Alfie Cox mögött. Érdekesség, hogy a dél-afrikai lebonyolítási szisztéma szerint nem kétpercenként vagy percenként rajtolnak a párosok, hanem annyi időkülönbséggel, amennyivel az előttük állóhoz képest le vannak maradva. Így a nézők számára jobban követhető a küzdelem, hiszen az az első, aki először ér a célba. "Az autó csodálatos - áradozott Kis. - Minden alkalommal boldogsággal tölt el, amikor beleülhetek, és nagy kihívást jelent, hogy egy korábbi gyári autóval mehetek. Már értem, hogy miért van ekkora különbség a Dakaron a gyári és a privát pilóták között. Az autókat össze sem lehet hasonlítani."Szombaton három 130 kilométeres szelektív szakasz vár a mezőnyre.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
3 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
3 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
3 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
5 órája