Másféle mesterhármas

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2004.11.19. 21:42
Címkék
Kontrasztban fiatalságával, - ami 22 évet jelent - Landon Donovan máris történelmet írt. Ô ugyanis az első játékos, aki egyhuzamban harmadszor teheti zsebre az év legjobb amerikai válogatott játékosának járó díjat. Hármat már nyertek előtte is, név szerint Eric Wynalda: 1991-ben, '92-ben és '96-ban. Azonban elsőként a San Jose Earthquakes csatára triplázott három éven belül. "Ha jó játékosokkal vagy körülvéve, nem nehéz jól játszani. Hihetetlenül sokat fejlődött a válogatottunk az idén" - örömködött a 355 szavazattal nyertes Donovan, aki öt gólt lőtt a nemzeti csapatban ebben az esztendőben. Az ifjú egyébként a Bayer Leverkusen alkalmazottja, ám kölcsönben évek óta az amerikai profiligában, az MLS-ben (Major League Soccer) játszik. A németekhez még 16 évesen írt alá hosszú távra, és most megint azon elmélkedik, hogy maradjon az Államokban, vagy áttelepüljön Európába - jelenlegi tengerentúli szerződése szilveszterkor jár le. "Egyrészt kihívás, hogy Németországban játszhat az ember, másrészt viszont nem szívesen költöznék el" - kezdte Donovan, majd arra a kérdésre, hogy mi köthetné le az USÁ-ban, azt válaszolta, hogy: "Egy zsák pénz"… A szavazáson egyébként a dobogóra még DaMarcus Beasley (272 voks) és Carlos Bocanegra (131) fért föl. Beasley egyet kivéve mindegyik válogatott meccsen játszott, plusz lőtt négy gólt, míg Bocanegra a védelem oszlopa volt mindvégig. A versenynek mindössze annyi a kritériuma, hogy a jelöltnek minimum három találkozón kell pályára lépnie az adott évben.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
4 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
4 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
4 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
4 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
4 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik