Da Costa a bíróságon

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2004.12.03. 21:52
Címkék
Újabb fordulópontjához érkezett Portugáliában a labdarúgásban tapasztalható bűncselekményeket felderítő Aranysíp elnevezésű ügy.
Az NSO ajánlja:

FC Porto
Az NSO ajánlja:

FC Porto
Az első nyomozati eredmények alapján áprilisban már őrizetbe vettek és kihallgattak több vezetőt - köztük a Liga elnökét, Valentim Loureirót -, illetve labdarúgóbírót, és bár ezúttal ezt még hivatalosan senki sem közölte, de feltehetően az ő vallomásaik alapján került sor csütörtökön a második "felvonásra".
Ezúttal ráadásul egy nagy vadat is ejthetett volna a rendőrség, mivel a Porto elnökét, Jorge Nuno Pinto da Costát is beidézték kihallgatásra a bíróságra, ám a BL-címvédő első emberét nem találták otthon. Mint kiderült, Pinto da Costa külföldön tartózkodott, de egyrészt tudomása volt a rá váró meghallgatásról, másrészt a hatóságokkal is tudatta tartózkodási helyét, így csak egy kommunikációs hiba folytán keresték őt pénteken reggel a rendőrök. A klubelnök délután aztán önkéntesen jelent meg a bíróságon - igaz, körbevetette magát a Porto legnagyobb ultracsoportjának, a Super Dragoes tagjaival -, ahonnan lapzártánkig nem jött ki, megérkezésekor pedig senkinek sem volt hajlandó nyilatkozni. Hallgatása valamelyest érthető, mivel a rendőrség csütörtökön szinte az egész napot a Porto székhelyének és stadionjának az átvizsgálásával töltötte, ám utána semmiféle hivatalos magyarázattal nem szolgált. A média eközben különböző forrásokból úgy értesült, hogy a presidentét hatalommal való visszaéléssel gyanúsítják - állítólag három esetben is bizonyítható, hogy megzsarolta Valentim Loureirót.
Csütörtökön egyébként négy játékvezető és egy játékosügynök került előzetes letartóztatásba, őket egy kivétellel pénteken hallgatta ki a bíróság. Az ő esetükben vesztegetés és korrupció a vád.
Legfrissebb hírek

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
9 perce

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
11 perce

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
28 perce

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
31 perce

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
1 órája

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
1 órája

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
1 órája

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik