Dobogón a vörös ördögök

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2004.12.29. 20:39
Címkék
A Manchester United kedden késő este legyőzte az Aston Villát, és ezzel a Premiership harmadik helyére ugrott, köszönhetően a Charltontól kikapó Evertonnal szembeni jobb gólkülönbségének.
A "vörös ördögök" egy pontra megközelítették az Arsenalt, amely szerdán, lapzártánk után lépett pályára Newcastle-ban.
A Villa Parkban kiváló mérkőzést játszott egymással az MU és házigazdája, amely nagyon igyekezett, de a sok sérültje miatt képtelen volt ellenállni módosabb riválisának. "Jelen pillanatban nem tudunk többet kihozni magunkból, ez a legjobb teljesítményünk. A januári játékospiacon be kell vásárolnunk, mert a jelenlegi keretünkben van tizennégy labdarúgó meg néhány gyerek" - mondta David O’Leary, a Villa menedzsere (O’Leary gondjait megoldhatja a southamptoni James Beattie, aki mindenképpen távozni akar jelenlegi klubjából, és állítólag már kapott is ajánlatot, igaz, a Villán kívül más klubok is érdeklődnek iránta). A zsinórban négy vereséget szenvedő birminghami csapat már a városi rivális City mögött van a tabellán, ami messze a legfontosabb szempont a Villa Parkban.
Az MU-nál is jó néhány sérült távollétével kell szembenéznie Sir Alex Fergusonnak, de a skót mester még így sem panaszkodhat, hiszen a második félidőben Roy Keane-t és Cristiano Ronaldót is csereként küldte pályára. Ráadásul továbbra is kiváló formában játszik Paul Scholes és Ryan Giggs - a Villa ellen különösen a walesi remekelt, a 41. percben ő szerezte a meccs egyetlen gólját.

Ryan Giggs szerezte az MU gyôztes gólját az Aston Villa ellen
Ryan Giggs szerezte az MU gyôztes gólját az Aston Villa ellen
Ryan Giggs szerezte az MU gyôztes gólját az Aston Villa ellen
Ferguson elégedett is volt a zsinórban kilencedik, veretlenül megúszott meccs után. "Ez volt a legkeményebb idegenbeli mérkőzésünk ebben a szezonban. Jó formában vagyunk, jövünk fel a tabellán, ennél többet nem is tehetünk. A Chelsea ellen azonban így sincs ellenszer, csak abban bízhatunk, hogy a »kékek« elkezdenek botladozni. Ôk mindenesetre még ezután jönnek a Villa Parkba, remélem, addigra felépülnek az itteni sérültek" - mondta Ferguson, akinek csapatából Wayne Rooney kisebb combsérülést szenvedett, de ez nem veszélyezteti szombati szereplését Middlesbroughban.

Tv: a Sport1 csütörtökön 22.30-tól sugározza a 20. forduló összefoglalóját
Legfrissebb hírek

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
10 perce

Ronald Koeman szerint alapvetően nem a tizenegyesek döntöttek

Foci vb 2026
11 perce

Szalai Fanni: Igyekeztem előadni, hogy nyugodt vagyok

Egyéb egyéni
17 perce

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
25 perce

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
46 perce

A holland válogatott 34 év alatt a 7. tizenegyespárbaját veszítette el

Foci vb 2026
48 perce

Hollandia 23 vb-meccs óta nem kapott ki a rendes játékidőben, de ezúttal is búcsúzott

Foci vb 2026
1 órája

Videó: ezt a holland–marokkói tizenegyespárbajt még sokáig emlegetjük majd...

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik