Bemutatták a Toyota új négykerekűjét

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2005.01.08. 21:21
Címkék
A Formula-1-es csapatok közül elsőként a Toyota mutatta be 2005-ös Formula-1-es autóját, a TF105-öst.
Barcelonában, a történelmi Francia Pályaudvaron azonban már nem volt meg az elmúlt évek túláradó önbizalma, a résztvevők igyekeztek a lehető legvisszafogottabban nyilatkozni az idei esélyekről. Pedig ebben az évben már valóban ütős pilótapárosa van a kölni gárdának: Ralf Schumacher és Jarno Trulli személyében két olyan futamgyőztest szerzett meg a Toyota, aki az elmúlt két évben többször is bebizonyította, hogy a legjobbak között van a száguldó cirkuszban. "A legfontosabb célunk természetesen a győzelem, de tudjuk, hogy ehhez idő kell. A TF105-östől azt várjuk, hogy nagy lépést tegyen azon az úton, amely a győzelem felé vezet" - fogalmazott meglehetősen árnyaltan Tomita Cutomu csapatvezető.
A pilótapároson túl azért is bizakodhat az F1 legnagyobb költségvetésével dolgozó istállója, mert a TF105-ös az első olyan autó, amelynek elkészítését az első lépéstől Mike Gascoyne felügyelte. A korábban a Jordanből és a Renault-ból is élcsapatot csináló Gascoyne az egyik legjobb szakember az F1-ben, ráadásul Trullival közösen dolgozott a Renault felemelésén. "Nagyon nehéz volt az új autón dolgozni, hiszen az idei évre vonatkozó technikai szabályok nagyon lassan alakultak ki, emiatt pedig folyamatosan ébernek kellett lennünk. A tavalyi szezon utolsó versenyein használt TF104B fejlesztését is hanyagoltuk azért, hogy a lehető legnagyobb figyelmet fordítsuk az új kocsira" - mondta Gascoyne.

Ralf Schumacher (balra) és Jarno Trulli tisztában van vele, hogy fejlôdô csapathoz írt alá, egyelôre nem is várnak nagy eredményeket
Ralf Schumacher (balra) és Jarno Trulli tisztában van vele, hogy fejlôdô csapathoz írt alá, egyelôre nem is várnak nagy eredményeket
Ralf Schumacher (balra) és Jarno Trulli tisztában van vele, hogy fejlôdô csapathoz írt alá, egyelôre nem is várnak nagy eredményeket
Luca Marmorini, a motorfejlesztő csoport vezetője elárulta, hogy az új, két versenyre képes motorok fejlesztése nem okozott különösebb gondot. "Az új motoroknak ezerötszáz kilométert kell hiba nélkül teljesíteniük. Az erőforrások ilyen irányú fejlesztése nagyon érdekes munka volt, és mivel igen korán nekiláttunk, igen sokat haladtunk. Biztosak vagyunk benne, hogy az RVX-05-ös a nagyobb megbízhatósága ellenére nem veszít a teljesítményéből" - fejtegette Marmorini.
A két pilóta közül Trulli tavaly két versenyen már elindult a Toyotával, így élesben is megismerhette a csapat tagjait. "Abból kiindulva, amit az ősszel tapasztaltam, bizakodó vagyok, biztosan közelebb kerülhetünk az éllovasokhoz. Ugyanakkor tudni kell, hogy nem megy minden egy csapásra, lépésről lépésre fogunk haladni felfelé" - csitította a kedélyeket Trulli. Az olasz teljesen új sisakkal rukkolt ki, ezüst alapon, felül fehér és piros kört rajzolt fejvédőjére.
Ralf Schumiról sokan azt gondolták, hogy a pénz miatt választotta a Toyotát, persze a német cáfolja ezt, és az új kihívásokról beszél. "Érdekes tapasztalat lesz feljövő csapat tagjaként versenyezni, az első, novemberi látogatásomkor meggyőződtem arról, hogy itt igazán profi munka folyik. Az sem utolsó szempont, hogy Németországban van a csapat főhadiszállása, ez megkönnyíti a feladatomat, és már nagyon várom az idényt" - mondta Ralf, aki reméli, az idény vége felé dobogóra állhat.
John Howett, a Toyota F1-es programjának igazgatója elárulta, hogy a csapat is csatlakozik az ázsiai szökőár áldozatainak megsegítéséhez. "Sohasem nyitottuk ki a gyár kapuit a nagyközönség előtt, de január huszonharmadikán megtesszük, jöhet, aki akar. A Német Vöröskereszttel közösen indított akciónk során a fejenként harminc eurós belépők bevételét a katasztrófaövezet helyrehozására ajánljuk fel" - árulta el Howett.
Legfrissebb hírek

Takács Zsombor: Élvezni akarom a kerékpározást és az életet

Kerékpár
2 perce

Fejjel mentünk a falnak – így reagáltak Németországban a válogatott kiesésére

Foci vb 2026
3 perce

Vinícius az új vezér, de Neymar is dönthet el meccseket – interjú a brazil tudósítóval

Foci vb 2026
9 perce

„Huszonnégy éve várunk egy újabb vb-címre” – Vicente Datolli neves brazil sportújságíró az NS-nek

Foci vb 2026
17 perce

Rapszodikus férfi kézilabda-bajnokság, csúcsán az örök rivalizálással    

Kézilabda
25 perce

Mr. Agresszió a ringben és azon kívül is – 60 éves Mike Tyson

Népsport
26 perce

Munkaszüneti nap lesz a kedd Paraguayban – jelentette be az államfő

Foci vb 2026
37 perce

Videó: örömmámor Asunciónban – sírva borultak egymás nyakába a paraguayi emberek

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik