Bezárult az utolsó kapu

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2005.01.14. 22:11
Címkék
Fordulatról, mégpedig kedvezőtlen fordulatról számolt be Kecskés Zoltán doppingügyében Dolovai Tamás, a Magyar Súlyemelő-szövetség elnöke. A Fortuna szálloda- és étteremhajón megtartott beszélgetésen tudatta, hogy az olimpiáról még a versenyek előtt kizárt sportoló úgynevezett maradék mintáját nem vizsgálja meg a kölni labor.
Mint ismert, az MSSZ vezetője végig kitartott véleménye mellett, miszerint Kecskés vizeletében nem lehetett oxandrolon (azaz manipulálhatták), amelyet viszont az A- és a B-próba során is kimutattak Athénban. Hosszú huzavona után értesítette őt december 2-án Aján Tamás, a nemzetközi szövetség (IWF) elnöke, hogy a november 23-án Budapestre érkezett mintát bizonyos feltételekkel (például a költségeket az MSSZ állja) egy semleges labor megvizsgálja. Ez lett volna a kölni, amely vállalta is a kontroll elvégzését.Nos, nemrégiben érkezett egy levél Prof. dr. W. Schänzer aláírással, amelyben az áll, hogy az intézet nem elemzi a vizeletet. Ráadásul olyan indokokat sorol fel, amelyeket a munka elvállalása előtt is tudni lehetett. Például arra hivatkozik, hogy a WADA-szabályzattal és a nemzetközi konvenciókkal ellentétes, hogy két laborban vizsgálják meg ugyanazt a mintát; nem tudhatják, hogy az eltelt négy hónapban megfelelően tárolták-e az elemzendő anyagot; meg hogy a - nevezzük így - C-minta vizsgálatának nincs jogi alapja. De a legérdekesebb az utolsó érv: "…lehetséges, hogy a négy hónapos tárolás után az oxandrolon és metabolitjai bakteriális tevékenység során módszereink kimutatási határa alatti koncentrációkra bomlanak le, ami helytelen negatív eredményre vezetne."Nos, a sajtótájékoztatón jelen lévő Hollósy Ildikó, aki az Országos Egészségügyi Intézet doppinglaboratóriumának vezetője, elmondta: helyes tárolás esetén biztosan nem bomlik le az oxandrolon és annak metabolitjai, de leginkább azt nem érti, hogy miért fogadta be a mintát a kölni labor, ha mégsem elemzi azt.Maradjunk annyiban, mindenki furcsállja a pálfordulatot, Dolovai Tamás pedig bejelentette: "Ezennel Kecskés ügyében bezárult az utolsó kapu is, legfeljebb polgári peres úton lehet tovább keresni az igazságot." Kecskés tudatta, dr. Hegedűs László ügyvéd segítségével élni fog vele.
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
3 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
3 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
4 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
4 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
4 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik