Euro 2012: A horvátok igent mondtak

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2005.01.20. 23:54
Címkék
A horvát kormány hivatalosan is áldását adta a magyar-horvát közös rendezésű Európa-bajnokság pályázatára. A két országnak a 2012-re szóló pályázatát legkésőbb január 31-éig kell eljuttatnia az Európai Labdarúgó-szövetséghez (UEFA), a végső győztes kilétére azonban csupán a jövő év végén, 2006 decemberében derül fény.
A magyar-horvát beadványnak egyébként olyan pályázókkal kell felvennie a versenyt, mint a legutóbbi portugáliai Eb-n győztes Görögország vagy a köztudomásúan futballhatalomnak számító Olaszország, de a lengyel-ukrán közös próbálkozás sem ígérkezik éppen könnyű ellenfélnek. A tervek szerint két négyes csoport küzdelmeit hazánkban, kettőét pedig Horvátországban bonyolítanák le. A horvátok megjelölték azokat a stadionokat is, amelyeket 2012-re - sikeres pályázat esetén - újjá szeretnének varázsolni. Eszerint Zágrábban, Splitben, Varasdon, Rijekában és Eszéken épülhetne európai színvonalú létesítmény.A magyar stadionokról azonban egyelőre még semmi pontosat sem lehet tudni. Mint azt Berzi Sándor MLSZ-főtitkár elmondta: ezzel még bőven ráérünk később foglalkozni. "Azzal, hogy a horvát kormány végleg elfogadta a kétezer-tizenkettes magyar-horvát közös rendezésű Európa-bajnokság pályázatát, minden akadály elhárult az elől, hogy január harmincegyedikéig be tudjuk nyújtani pályázatunkat az UEFA-nak - mondta Berzi Sándor. - Egyelőre minden a tervek szerint halad, és remélhetőleg ez a jövőben is így lesz."
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
3 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
6 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
6 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
6 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik