Loeb parádésan kezdett

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2005.01.21. 21:26
Címkék
Sebastien Loeb címvédőhöz méltón kezdte az idényt: a Monte-Carlo-rali nyitó napján megtartott négy gyorsasági szakasz közül hármat megnyert, és ennek köszönhetően több mint fél perccel vezet az összetettben újdonsült csapattársa, Francois Duval előtt.
Sebastien Loeb rögtön az elsô napon tisztázta, ki az úr a pályán
Sebastien Loeb rögtön az elsô napon tisztázta, ki az úr a pályán
Sebastien Loeb rögtön az elsô napon tisztázta, ki az úr a pályán
Sebastien Loeb rögtön az elsô napon tisztázta, ki az úr a pályán
Sebastien Loeb rögtön az elsô napon tisztázta, ki az úr a pályán
Sebastien Loeb rögtön az elsô napon tisztázta, ki az úr a pályán
Úgy tűnik, a fiatal belgának nem kellett túl sok idő ahhoz, hogy összebarátkozzon a Xsara WRC-vel, de hát azt mondják: a jót könnyű megszokni.

A harmadik helyen a finnek korábbi kétszeres világbajnoka, Marcus Grönholm áll, aki reggel a jeges utakon saját bevallása szerint is eléggé óvatosan kezdett, és mögötte is egy világbajnok, Petter Solberg tanyázik. Pedig a norvég pilótának rendkívül izgalmasan kezdődött a napja: az első gyorsasági szakaszon, egy hosszú egyenes végén egyszer csak azt vette észre, hogy nincs fékerő. Tiszta erőből taposta a fékpedált, ennek ellenére lecsúszott az útról, és bár utóbb vissza tudott kecmeregni az aszfaltra, jó néhány másodpercet veszített.

Az újonc fordosok közül Toni Gardemeisternek megy jobban az átállás (5.), pedig neki nemcsak a Focust, hanem új navigátorát, Honkanent is meg kell szoknia. A nagy "népvándorlás" hatására egyébként szinte mindenki tanulgatja az új autóját, Markko Märtin például "csak" a hatodik, és alig több mint húsz másodperccel előzi meg a privát 206 WRC-vel autózó Didier Auriolt. Úgy tűnik, a franciák korábbi világbajnoka semmit sem veszített vezetési tudásából a több mint egyévnyi szünet során.

Monte-Carlo-rali, a 16 futamos vb 1. versenye
Az állás 4 gyorsasági szakasz után: 1. Sebastien Loeb, Daniel Elena (francia, Citroen Xsara WRC) 1:18:46.9 (átlag: 82.6 km/óra), 2. Duval, Prevot (belga, Citroen Xsara WRC) 32.7 mp h., 3. Grönholm, Räutiäinen (finn, Peugeot 307 WRC) 1:01.5 p h., 4. Solberg, Mills (norvég, brit, Subaru Impreza WRC) 1:27.7 p h., 5. Gardemeister, Honkanen (finn, Ford Focus WRC) 1:30.3 p h., 6. Märtin, Park (észt, brit, Peugeot 307 WRC) 1:39.1 p h., 7. Auriol, Giraudet (francia, Peugeot 206 WRC) 2:01.9 p h., 8. G. Panizzi, H. Panizzi (francia, Mitsubishi Lancer WRC) 2:03.4 p h.
Legfrissebb hírek

Zaragozai vereséggel zárta Euroliga-szereplését a DVTK

Kosárlabda
17 perce

Milánó 2026: áramszünet után sima kanadai és svéd siker a curling vegyes párosok nyitányán

Téli olimpia 2026
17 perce

Molnár Attila: A rekord még csak a kezdet volt

Atlétika
34 perce

Schmidt Ádám: Közösen tartsuk meg a sportot stratégiai ágazatnak

Egyéb egyéni
41 perce

Férfi kosár Ek: nyert a Falco Rostockban, megőrizte az esélyt a továbbjutásra

Kosárlabda
41 perce

Sümegi Nóra: Én már az elődöntő után lejátszottam volna a finálét!

Vízilabda
45 perce

Elődöntőbe jutott a KHG Kaposvár a női röplabda Challenge-kupában

Röplabda
53 perce

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold 18. omniumban

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik