Kolonics György Sabaudiába utazik

L. Á.L. Á.
2005.02.23. 01:56
Címkék
Az év elején úgy tűnt, hogy a magyar sport sanyarú pénzügyi helyzete "megérintette" a Magyar Kajak-kenu Szövetséget is, hiszen Angyal Zoltán szövetségi kapitány azt nyilatkozta lapunknak, több mint valószínű, hogy szövetségi pénzeken nem utaznak meleg égövi edzőtáborokba kajak-kenusaink. A helyzet azóta részben változott, hiszen nemrégiben a szövetség elnöksége úgy döntött, hogy támogatást nyújt az olimpiai érmesek tavaszi felkészüléséhez.
Kolonics György: „A jövô héten már vízen lehetek”
Kolonics György: „A jövô héten már vízen lehetek”
Kolonics György: „A jövô héten már vízen lehetek”
Kolonics György: „A jövô héten már vízen lehetek”
Kolonics György: „A jövô héten már vízen lehetek”
Kolonics György: „A jövô héten már vízen lehetek”
Ez alapján Fábiánné Rozsnyói Katalin csapata Sevilla felé veszi az irányt, igaz, a lányokkal ezúttal nem utazik a kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György, aki március elejétől két hetet az olaszországi Sabaudiában tölt el.
- Azért nem megyek a lányokkal, mert Sevillában nem tudtam volna a saját hajómat használni - mondta Kolonics György. - Sabaudiába a szövetség mikrobuszával megyünk, és a saját hajóinkban tudunk evezni.

- A többes szám azt mutatja, hogy nem egyedül utazik.
- Így van, ezúttal Szabó Attila csapatával készülök majd.
- Azaz páros társával, Kozmann Györggyel tudja eltölteni majd ezt az időszakot?
- Nem egészen, hiszen Kozmann Gyuri Hüttner Csaba társaságában Floridába utazik. De ez egyáltalán nem jelent problémát, hiszen a felkészülés ezen szakaszában úgyis egyes hajóval edzünk. Ilyenkor a kilométer gyűjtésén van a fő hangsúly, napi három-négy órát töltünk a vízen, ami azt jelenti, hogy huszonöt-harminc kilométereket evezünk.

- Úgy tudom, a szövetség nemrégiben döntött arról, hogy támogatja a tavaszi felkészüléseket.
- Igen, és ez mindannyiunk számára hatalmas segítség. Én általában ilyenkor már vízre szoktam szállni, ám az elmúlt évekkel szemben most keresztülhúzta a számításainkat az időjárás, hiszen februárban már régen nem volt ilyen rossz idő. A lényeg az, hogy a jövő héten már vízen lehetek, és a saját ütememben tudok készülni az idei világversenyekre.
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
5 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája