Folytatódott a széria

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2005.03.04. 23:33
Címkék
A kilencedik játéknappal folytatódott a Linaresben zajló szupertorna. Pénteken Lékó Péter újabb fél pontot könyvelhetett el, ezúttal az angol Michael Adams ellen remizett.Pedig eleinte nem úgy nézett ki, hogy ebből a játszmából is pontosztozkodás lesz. Vagy Lékó játszott kissé passzívan, vagy Adams volt határozottabb, de tény, hogy a sötét figurákkal is az angol nagymester irányította a játékot. A középjátékban Adams tisztáldozatát követően óriási bonyodalmak alakultak ki a világos királyállás körül, de a magyar ranglista vezetője sikeresen ellenállt, és végül kikényszerítette a döntetlent.Minden bizonnyal Lékó Péter lesz a torna remikirálya, ám cseppet sem szabad kifogást emelnünk játéka miatt, hiszen a Wijk aan Zee-i verseny, melyet Lékó megnyert, nagyon sokat kivett belőle. Talán már nem túl korai kijelenteni, hogy Garri Kaszparov veheti majd át az első helyért járó díjat. Az orosz exvilágbajnok ugyanis harmadik győzelmét is megszerezte a versenyen, ezúttal az üzbég világbajnok Rusztam Kaszimdzsanov hajtott előtte fejet.Eredmények:

NEMZETKÖZI SZUPERTORNA (átlagértékszám: 2743, XX. kategória), LINARES.
9. forduló:
Lékó Péter (magyar, Élő-pont: 2749)-Adams (angol, 2741) döntetlen, Kaszimdzsanov (üzbég, 2678)-Kaszparov (orosz, 2804) 0:1, Topalov (bolgár 2757)-Anand (indiai, 2786) döntetlen. Vallejo Pons (spanyol, 2686) szabadnapos volt. Az állás: Kaszparov (8) 5.5 pont, Topalov 4.5, Lékó Péter (8) és Anand (7) 4, Adams (8) 3.5, Kaszimdzsanov (8) 3, Vallejo Pons (7) 2.5
Legfrissebb hírek

A románok egyenlítettek a szünet előtt Bukarestben – bronzmeccs a női kézi Eurokupában

Kézilabda
21 perce

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
21 perce

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
23 perce

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
27 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
1 órája

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
2 órája