Atlétika: áprilisi maratoni

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.03.10. 20:58
Címkék
A második, mégis az első debreceni maratonit rendezik meg a városban április 10-én. Még mielőtt azt gondolnák, hogy kettőig sem tudunk számolni, felfedjük az ellentmondás okát.
Tavaly ugyanezzel a névvel debütált a hagyományteremtő szándékkal indított rendezvény, ám valójában a leghosszabb táv is csak félmaratoninak felelt meg. Ezúttal viszont a 42 195 méter vár a legjobbakra, legkitartóbbakra, akik pénzdíjakért versenghetnek. A szervezők megállapodtak a Magyar Atlétikai Szövetség illetékeseivel, hogy ez a viadal lesz három esztendőn át a hivatalos magyar felnőtt- és veteránbajnokság is. Az idén mind a férfiaknál, mind a nőknél rangos mezőnyre számítanak, hiszen nemzetközi mércével mérve is csábítóak a díjak. Az abszolút győztes - mindkét nemnél - 300 ezer forintot tehet zsebre, s ha szintidőn belül teljesít, még egyszer ennyit vihet haza. Ehhez a férfi győztesnek 2:15 órát, a női győztesnek 2:35 órát kell futnia. Mivel a városban kialakítandó útvonalon nem lesznek emelkedők, jó esély van arra, hogy a teljes összeg gazdára találjon. Eddig csaknem százan neveztek, köztük marokkói, kenyai, finn, angol és portugál futók. Az elmúlt esztendőben csaknem két és fél ezren álltak rajthoz a viadalon, s a szervezők az idén is sok indulóra számítanak, hiszen 10 kilométeren és 3.5 kilométeren rendeznek versenyt. Aki szeretne részt venni a nem mindennapi eseményen, jól teszi, ha március 15-e előtt nevez, mert addig kedvezményesen teheti meg. Hogy mindenki számára izgalmas legyen verseny, egy Peugeot robogót is kisorsolnak a célba érkezők között.
Legfrissebb hírek

Elköszönt Valter Attilától a Visma

Kerékpár
1 perce

Los Angeles 2028: női triatlonban lesz az első éremosztó

Egyéb egyéni
12 perce

Röplabda Eb: megszűnnek a selejtezők, felértékelődik az Európa-liga

Röplabda
25 perce

Los Angeles 2028: elkészült az úszóversenyek programja, Kós kétszer is döntőzhet egy nap

Úszás
41 perce

Döntetlennel kezdett az Eb-selejtezőben a magyar U19-es válogatott

Magyar válogatott
1 órája

Vívás: a kadét tőrözők is bizonyíthatnak Budapesten

Utánpótlássport
1 órája

Gyász: elhunyt Tóth László, az 1500 méteres síkfutás országos bajnoka

Atlétika
1 órája

Férfi kézilabda BL: Kolstad–Veszprém

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik