Rüstü Recber másodikként léphet a százasok klubjába

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.03.25. 21:21
Címkék
Öt válogatott veselkedik neki az éllovas, de ezúttal pihenő és csak szerdán (a dánok elleni csoportrangadón) pályára lépő ukránok megközelítésének (mert a befogásukról ugyebár egyelőre nem lehet szó), csupán az európai zónában először selejtező Kazahsztánnak nincs valós esélye az első két hely valamelyikének a megszerzésére.
A kvalifikációs sorozatot csapnivalóan kezdő, de két győzelemmel a továbbjutási reményeket életben tartó görögök Grúziába látogatnak - hogy milyen céllal, afelől a helyieket irányító, a francia válogatottal 1984-ben Európa-bajnoki címet szerző Alain Giresse-nek sincs kétsége.

"Az Európa-bajnokság megnyerésével nagy önbizalomra tettek szert, de a legnagyobb fegyverük a kiegyensúlyozottság. Nyilvánvaló, hogy győzni jönnek, igaz, mi nem kevésbé erősen akarjuk a három pontot" - jelentette ki az egykori francia válogatott, aki kajánul megemlítette, görögök ellen sohasem szerepelt vesztes együttesben. Nem utolsósorban azért, mert sohasem játszott ellenük…

Otto Rehhagel kontinensbajnok társulatából néhány kulcsember hiányozni fog, így a portugáliai torna egyik hőse, az All Star-csapatba is beválasztott Trajanosz Dellasz, s erősen kétséges Mihalisz Kapszisz és Antonisz Nikopolidisz szereplése is.

Az NSO ajánlja:

Világbajnoki selejtezők, 2006

Szurkolói szoftverek

Az összes eredmény, a csoportok állása, menetrend: Európai selejtezők
Törökország az albánokat fogadja, ugyancsak a győzelmi kényszer terhével. A kapus Rüstü, ha pályára lép, századszor lesz válogatott, amivel beállítja Bülent Korkmaz csúcsát. A válogatott szövetségi kapitánya, Ersün Yanal azt mondta, ha nem kap gólt a csapat, nem fog türelmetlenkedni, fegyelmezetten játszik, amíg be nem talál.

A góllövés egyébként neuralgikus pont a törököknél, öt selejtezőn eddig hatszor találtak be, érthető hát, hogy sokan visszasírják a válogatottsági gólrekordert, Hakan Sükürt. A kapitány azonban nem enged: "Hakan nem illik bele a jelenlegi játékrendszerbe. Nem hagyom, hogy befolyásoljanak. Kemény időszak elé nézünk, mindkét előttünk álló mérkőzést meg kell nyernünk. Azt megígérhetem, hogy az erőnk meglesz ehhez. Amint az ellenfélhez kerül a labda, nem hagyjuk őket levegőhöz jutni" - ígérte a szkeptikus szurkolóknak. Az albán együttesben még ott van a 15 éve védő hálóőr, Foto Strakosha, de úgy tudni, már visszavonult, csak jelenlétével igyekszik segíteni társainak.

A dán keretben minden egyes helyre nagy szükség van, mert a napokban újabb két sérülttel bővült a be nem vethetők listája. A Bröndby védője, Asbjorn Sennels és a Bochum támadója, Peter Madsen hiánya jelentette problémára kell megoldást találnia Morten Olsen szövetségi kapitánynak a Kazahsztán elleni összecsapás előtt. "Egyre frusztrálóbb a helyzet, de ilyen körülmények között is győzni kell" - jegyezte meg a szakvezető.
Legfrissebb hírek

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
35 perce

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
42 perce

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
54 perce

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
1 órája

Kíméletlen hőség és paraguayi durvaság: Kylian Mbappé tizenegyese elég volt a francia győzelemhez

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesből törte meg a jeget Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesével vezet Franciaország!

Foci vb 2026
2 órája

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik