Robben nem játszhat a Bayern München ellen

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.03.28. 12:35
Címkék
Rájár a rúd Arjen Robbenre, az angol Chelsea labdarúgócsapatának holland szélsőjére, aki biztosan nem játszhat majd a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzésén.
Szegény Robbent még az ág is húzza…
Szegény Robbent még az ág is húzza…
Szegény Robbent még az ág is húzza…
Szegény Robbent még az ág is húzza…
Szegény Robbent még az ág is húzza…
Szegény Robbent még az ág is húzza…

Robben csak nemrég épült fel súlyos sérüléséből, és máris újra az ágyat nyomja. A támadónak február elején a Blackburn Rovers elleni bajnoki mérkőzésen egy kíméletlen belépő után két csont is eltörött a lábában, így több hétre kidőlt a sorból.

Gyógyulása után szombaton kezdőként lépett pályára a Románia-Hollandia világbajnoki-selejtező-mérkőzésen, ám 21 perc után kibicsaklott a bokája, és le kellett cserélnie őt Marco Van Basten szövetségi kapitánynak. A diagnózis szerint Robbennek meghúzódtak a bokaszalagjai, így újabb kettő-négy hét pihenő vár rá.

A 21 esztendős, kiváló játékos azt nyilatkozta: legkésőbb április 20-án, az Arsenal elleni angol bajnoki rangadón már ismét játszani szeretne.

Leginkább José Mourinho, a Chelsea portugál vezetőedzője verheti az asztalt dühében (az ő mentalitását ismerve ez nem lenne meglepő), hiszen a sérülése előtt Robben volt talán a legjobb formában lévő játékosa, és a kiesése nagy veszteség a BL-győzelemre készülő londoniaknak.

A tavaly nyáron a PSV Eindhoventől 12 millió fontért szerződtetett szélső nem lesz ott szerdán a hollandok Örményország elleni vb-selejtezőjén, az április 2-i, Southampton elleni bajnokin, az április 6-i, Bayern München elleni, londoni összecsapáson, és valószínűleg kihagyja majd a Birmingham elleni, jövő vasárnapi találkozót is.

"Kezdek rendkívül dühös elleni ezek miatt a sérülések miatt" - kesergett tehetetlen haragjában Robben.
Legfrissebb hírek

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
40 perce

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
47 perce

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
59 perce

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
1 órája

Kíméletlen hőség és paraguayi durvaság: Kylian Mbappé tizenegyese elég volt a francia győzelemhez

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesből törte meg a jeget Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesével vezet Franciaország!

Foci vb 2026
2 órája

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik