A Komjádiban tesztelnek

S. E.S. E.
2005.04.01. 23:41
Címkék
Ismét verseny lesz a Komjádi- uszodában, szombaton és vasárnap a Budapest-bajnokságon indul a hazai elit. Ott lesz a rajtnál a Risztov Éva, Cseh László, Gyurta Dániel trió is, ami garanciát jelenthet arra, hogy nem fogunk unatkozni.
Gyurta Dániel is rajtkôre áll
Gyurta Dániel is rajtkôre áll
Gyurta Dániel is rajtkôre áll
Gyurta Dániel is rajtkôre áll
Gyurta Dániel is rajtkôre áll
Gyurta Dániel is rajtkôre áll

Főleg, hogy szó sem lehet kímélő úszásról, hiszen a montreali világbajnokság szintidejét szeretnék megúszni többen is. A szint eddig Risztov Évának sikerült, ám a hírek szerint szombaton 400 méter vegyesen Cseh László is megpróbálja megváltani a kanadai repülőjegyet és akkor még nem beszéltünk Gyurta Dánielről, aki gyaníthatóan vasárnap lendületes 200 méter mellel "jelentkezik". Az itthon úszó válogatottaknak kötelező az indulás, ám így is lesz hiányzó, az egri Mutina Ágnes tüdőgyulladással bajlódik, és a Kőbánya SC versenyzője, Makány Balázs sem egészséges.

"Bízom benne, hogy az edzőtáborokban végzett munka eredménye visszaköszön a Komjádi-uszodában, remélem, többen is teljesítik a világbajnoki kiküldetési szintidőt" - így Kiss László, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, természetesen árgus szemekkel figyeli majd a mezőny produkcióját. Reméljük, lesz minek örülnie…
Legfrissebb hírek

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
14 perce

Az Egyesült Államok nyerte meg a női tornát a vízilabda-világkupán

Vízilabda
21 perce

Mattia Binotto sosem feledi a budapesti bajnoki ünnepléseket Schumacherrel

F1
32 perce

Neymar visszatért, és két góllal, valamint sajátos gólörömmel reagált a minapi kritikákra – videó

Minden más foci
37 perce

Vívó-vb: nincs magyar negyeddöntős a férfi párbajtőrözőknél

Egyéb egyéni
46 perce

1976 – Fél évszázada, hogy Montrealban elsőre 94.58-ig repült Németh Miklós gerelye

Népsport
1 órája

Az Arsenal szerződtetné Vinícius Júniort a Real Madridból – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az angyalföldiek edzője, Erős Gábor Győrhöz is kötődik

Labdarúgó NB I
1 órája