Palikék felzárkóztak

T. A.T. A.
2005.04.06. 21:13
Címkék
A tunéziai Világkupa-viadal első igazi sivatagi napján van túl a mezőny - tegnap egy 240 kilométeres szelektív szakaszt teljesítettek az indulók. A pálya nagyrészt hosszú egyenesekből állt, de akadtak igazán technikás, szűk, kanyargós részek is.
Az autósoknál az összetettben is vezető Maszuoka Hirosi volt a leggyorsabb, a motorosoknál pedig David Casteu könyvelhette el a tegnapi részsikert. A Palik László, Darázsi Gábor kettős remekül autózva tíz helyet jött előre az összetettben, pedig nem is volt gondmentes a napja. "Két szervizpontot jelöltek ki a rendezők erre a napra, de nekünk egyiknél sem kellett megállnunk - mondta Palik. - Viszont két kilométerrel az első után leállt az egyik hengerünk. Úgy döntöttünk, nem fordulunk vissza, és utóbb nem bántuk meg, mert egyszer csak újra beindult hatodik henger. Szerencsére az időveszteség sem volt túl nagy, mivel pont egy technikás, dobálós részen autóztunk, amihez inkább a futóműre volt szükség, mint a motorra."Palik azt is hozzátette, az igazi verseny még csak most kezdődik: az El Borma-El Borma hurokszakasz ugyanis a legtöbb pilótának fejtörést szokott okozni. A magyar motorosok közül Szilvási Péter a 37. pozícióban ért célba ezen a napon, Greff Róbert eredményéről azonban lapzártánkig nem érkezett hír. (Róla csak annyit tudunk, hogy kedden este elérte a tábort és tegnap rendben elrajtolt.)Tunézia-rali, Vk-futam
3. nap, Tamerza-Sabria (összekötő szakasz: 19 km, szelektív szakasz: 240 km, összekötő szakasz: 32 km). Autósok: 1. Maszuoka, Maimon (japán, francia, Mitsubishi Pajero Evo) 2:18:30, 2. Saby, Perin (francia, Volkswagen Touareg) 1:55 perc hátrány, 3. Schlesser, Borsotto (francia, Schlesser Buggy) 3:53 p h., …15. Palik László, Darázsi Gábor (magyar, Nissan Pick-Up) 1:00:06 óra h. Motorosok: 1. David Casteu (francia, KTM) 3:00.09, 2. de Gavardo (chilei, KTM) 1:57 p h., 3. Blais (amerikai, KTM) 6:20 p h., …37. Szilvási Péter (magyar, KTM) 2:11:50 ó h.
Az állás 3 nap után. Autósok: 1. Maszuoka, Maimon 4:33:50, 2. Saby, Perin 3:40 p h., 3. Alphand, Picard (francia, Mitsubishi Pajero Evo) 4:58 p h., …16. Palik, Darázsi G. 1:27:27 ó h. Motorosok: 1. Despres (francia, KTM) 7:07:12, 2. Blais 2:10 p h., 3. de Gavardo 3:21 p h., …42. Szilvási 5:31:20 ó h.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
4 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
4 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
5 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája