Új kategóriában indul a rali fenegyereke

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2005.04.13. 21:37
Címkék
Szabó Gergő a magyar ralimezőny egyik színfoltja, és bár az idén le kellett mondania arról, hogy World Rally Carral versenyezzen, a népszerűsége egyáltalán nem csökkent, sőt& A stílusa ugyanolyan lehengerlő, és szinte természetes könnyedséggel nyerte meg az idénynyitó Eger-ralit az N-csoportban. Nincs meg a pénze az összes versenyre, de a lelkesedését ez nem csökkenti - bízik benne, hogy csak elismerik végre a tehetségét.
Szabó Gergô a bajnoki címrôl álmodik
Szabó Gergô a bajnoki címrôl álmodik
Szabó Gergô a bajnoki címrôl álmodik
Szabó Gergô a bajnoki címrôl álmodik
Szabó Gergô a bajnoki címrôl álmodik
Szabó Gergô a bajnoki címrôl álmodik

- Rossz érzés volt elhagyni a topkategóriát?
- Nem omlottam össze tőle. Nyilván szívesen mentem volna WRC-vel, mint ahogyan mindenki a mezőnyből, de tudomásul kellett vennem, hogy nincs meg hozzá az anyagi hátterünk. Kézenfekvő megoldás volt az N-csoport.
- Ahol aztán egy Mitsubishivel rögtön meg is nyerte az idénynyitót.
- Kihívás volt számomra ez a verseny, jó ellenfelekkel kellett megküzdenünk - húsz egyforma autó állt rajthoz a kategóriában. Éppen ezért nem gondoltam, hogy rögtön az idénynyitón nyerünk, de szerencsére sikerült.

- Ezután nem lehet más a cél, mint a bajnoki cím megszerzése?
- Az évadnyitó előtt nem fogalmazódott meg bennem efféle cél, és az igazsághoz tartozik, hogy pillanatnyilag mindössze négy versenyre van meg a pénzünk, de persze jó lenne N-es bajnoknak lenni.
- Érte valamiféle meglepetés az idénynyitón?
- Talán az volt a legfurcsább, hogy mennyire más ez az N-es autó, mint az a Ford, amellyel kilenc évvel ezelőtt versenyeztem. Sokkal könnyebb vezetni, de persze más is, hiszen ezzel a géppel a pálya minden egyes négyzetcentiméterét ki kell használni ahhoz, hogy gyors legyél.

- Nemcsak az autója volt új, a navigátora is.
- Benics Kálmánnal korábban három versenyen indultunk együtt, úgyhogy az összeszokással nem volt gond, bónuszként pedig a személyében olyan támogatót találtunk, akivel egyáltalán működni tud ez az egész, akinek köszönhetően autózhatunk.
- Ráadásul eléggé gyorsan.
- No igen, számomra is meglepő volt, hogy milyen fölénnyel nyertük meg a kategória küzdelmeit. Az ellenfelek közül jó néhánynak technikai gondja támadt, és voltak, akik hibáztak, úgyhogy igazából nem kényszerítettek rá minket arra, hogy siessünk. Az elkövetkező futamokon szeretnék még gyorsabban menni, és ezzel az autóval szerintem lehet is.

Szavazás

Ki nyer az abszolútban?

Az N-csoportban?

A Szuper1600-ban?

Rali ob: ki nyer az abszolútban?

Legfrissebb hírek

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
6 perce

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
8 perce

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
28 perce

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
38 perce

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
42 perce

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
51 perce

Hazai pályán is két góllal győzte le a Newcastle-t, a Manchester City bejutott a Ligakupa-döntőbe

Angol labdarúgás
51 perce

Háromgólos győzelemmel jutott be a címvédő a Német Kupa elődöntőjébe

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik