Palikék pontszerző helyen

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2005.05.30. 00:09
Címkék
A Palik László, Darázsi Gábor kettős remekül szerepelt a tereprali Világkupa marokkói viadalán. A nyolcadik helyen végző páros a sportág történetének első magyarjaként szerzett pontot a rangos sorozatban.
A Palik László, Darázsi Gábor kettôs pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el
A Palik László, Darázsi Gábor kettôs pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el
A Palik László, Darázsi Gábor kettôs pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el
A Palik László, Darázsi Gábor kettôs pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el
A Palik László, Darázsi Gábor kettôs pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el
A Palik László, Darázsi Gábor kettôs pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el

A nissanos duó a kilencedik helyen kezdte a napot, ám a versenyben végig vezető Stéphane Peterhansel technikai okok miatt kénytelen volt kiszállni a küzdelemből, így Palikék egy helyet jöttek előrébb az összetettben. Persze, ehhez az is kellett, hogy maguk mögött tartsák az őket elszántan üldöző riválisaikat, akik közül ketten is tíz percen belül voltak hozzájuk képest.

"Ing, gatya leszakadt rólunk, annyira siettünk - vallotta be Palik a célban. - A tizenhatodik kilométernél utolértük a francia bajnok Rousselot-t, a hetvenediknél a korábban a DTM-ben győzedelmeskedő Ellen Lohrt, a századiknál pedig legfőbb riválisunkat, a renault-s Beniellit, aki hét perccel volt mögöttünk az összetettben. Amikor megláttuk Peterhanselt a pálya szélén, visszavettünk egy kicsit a tempóból, hiszen akkor már óriási volt a tét: a pontszerzés. Még most sem hiszem el, hogy sikerült, egyszerűen hihetetlen. Persze, hozzá kell tenni, hogy csapatmunka volt, hiszen Gabi tökéletesen navigált, és a fiúk minden- nap újjáépített autóval engedtek utamra."

Az összetett verseny szempontjából Peterhansel kiesése egyben azt is jelentette, hogy Bruno Saby idei második Világkupa-diadalát aratta, és külön öröm a Volkswagen számára, hogy a dobogó többi fokára is Touareget kormányozó pilóta, az újonnan igazolt de Villiers és a szakág legjobb női pilótája, Jutta Kleinschmidt állhatott. A motorosoknál Isidre Esteve-Pujol nem engedte ki a kezéből a győzelmet, a második helyre viszont a záró napon felzárkózott honfitársa, Marc Coma.

Marokkó-rali, Vk-futam
5. nap, Agadir-Agadir (összekötő szakasz: 27 km, szelektív szakasz: 218 km, összekötő szakasz: 45 km).
Autósok: 1. Roma, Magne (spanyol, francia, Mitsubishi Pajero Evo) 2:43:544, 2. Schlesser, Debron (francia, Schlesser Buggy) 1:03 perc hátrány, 3. Magnaldi, Le Gal (francia, Buggy) 2:14 p h., …13. Palik, Darázsi G. (magyar, Nissan Pick-Up) 26:40 p h.
Motorosok: 1. Coma (spanyol, KTM) 2:56:47, 2. Esteve-Pujol (spanyol, KTM) 12:32 p h., 3. De Gavardo (chilei, KTM) 13:21 p h.

Az összetettben
Autósok: 1. Saby, Perin (francia, Volkswgaen Touareg) 15:24:56, 2. De Villiers, Thorner (dél-afrikai, svéd, Volkswagen Touareg) 5:22 p h., 3. Kleinschmidt, Pons (német, olasz, Volkswagen Touareg) 13:57 p h., …8. Palik, Darázsi G. 2:34:20 ó h.
Motorosok: 1. Esteve-Pujol 17:17:08, 2. Coma 36:43 p h., 3. Casteu (amerikai, KTM) 48:34 p h.
Legfrissebb hírek

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
9 perce

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
15 perce

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
20 perce

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
23 perce

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
32 perce

Hazai pályán is két góllal győzte le a Newcastle-t, a Manchester City bejutott a Ligakupa-döntőbe

Angol labdarúgás
32 perce

Háromgólos győzelemmel jutott be a címvédő a Német Kupa elődöntőjébe

Német labdarúgás
43 perce

Ibériai csatát rendeznek a futsal Eb döntőjében

Minden más foci
59 perce
Ezek is érdekelhetik