Rejtélyes történet a nagy leleplezés helyett

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2005.06.08. 22:23
Címkék
Aján Tamás már hónapokkal ezelőtt arról beszélt egy televíziós műsorban, hogy ő tudja, mi történt Athénban a súlyemelőkkel, mi áll a Kecskés Zoltán és Gyurkovics Ferenc esetében pozitív eredménnyel végződő doppingesetek mögött. Később még azt is hallhattuk tőle, hogy már-már nevetségesen egyszerű a magyarázat.
Sokszor és sokak igyekezték vallomásra bírni az eltelt hetek-hónapok alatt, hogy ha már tudja, miért vár a kitálalással, miért nem cáfolja meg továbbra sem a versenyzők, ügyvédeik és a magyar szövetség exelnöke, Dolovai Tamás - több közvetett bizonyítékra épülő - állítását, miszerint lehetetlen, hogy a tiltott oxandrolon került a két emelő szervezetébe (ezt vallotta a csapatorvos, az azóta MSSZ-elnöknek megválasztott Mezőfi Miklós is), illetve ennek csakis manipuláció lehet az oka. Csak emlékeztetőül: ez az anabolikus szteroid kívülről a vízbe juttatva is úgy viselkedik, mintha átment volna a szervezeten, azaz ilyen előzmények után is kimutathatók metabolitjai.
Aján Tamás, az IWF elnöke sokáig halogatta, hogy ígéretéhez híven részletesen feltárja a magyar súlyemelôkkel Athénban történt doppingesetek hátterét, és most felvázolt története is csak a kérdôjeleket szaporította (Fotó: Mirkó István)

Nos, Aján Tamás szerdán látta elérkezettnek az időt - midőn a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) és az MSSZ is lezárta az ügyet (nem mellékesen mindkét versenyzőt eltiltották két évre) -, hogy kielégítse kíváncsiságunkat. Leszögezte, az oxandrolont, valóban gyenge teljesítményfokozó képessége miatt, nem érdemes szedni, és ismervén a versenyzők intelligenciáját ("klassz, értelmes srácok" - fogalmazott) ő sem hiszi el róluk, hogy ehhez folyamodtak volna. Ezzel szemben tudatta, az oxandrolon megtalálható egyes potencianövelő szerekben, azaz ilyenfajta gyógyszer szedésével minden további nélkül bejuthat a szervezetbe. Miután pedig a versenyzők ezt tagadták (Aján Tamás elismerte, hogy még az IWF athéni meghallgatása előtt találkozott az érintettekkel, és arra biztatta őket, hogy mindezt tárják a bizottság elé), az IWF-elnök arra a következtetésre jutott, hogy másnak a vizeletét adták le, ami - bár ezt nem mondta ki - logikusan azt jelenti: Kecskés és Gyurkovics is csalt, azaz öntött. Aján - nem említve neveket - felvetette, hogy hozzá eljutott információk alapján az olimpiát megelőző tatai edzőtáborban akadt "két úr", aki élt potencianövelő szerrel, és itt el is vágta a fonalat a sportdiplomata. Persze ennyi elég ahhoz, hogy a logika burjánozzon.

Mert akárhogy is nézzük, közvetve súlyosan vádol Aján Tamás. Ha ugyanis nem szedtek a versenyzők oxandrolontartalmú szert, akkor az általa név nélkül emlegetett "két úr" vizelete miatt bukott meg a tulajdonképpen burkoltan csalással megvádolt két magyar. De tovább csavarva az IWF-elnök által megkezdett gondolatmenetet, csakis olyan két férfiember pisilhetett Gyurkovicsék helyett (az utalás egyértelmű), aki Tatán, illetve Athénban is ott volt, és nem sportoló. Könnyű a megfejtés, ha nem is mondta ki a nevüket, a magyar súlyemelő-küldöttség férfi tagjai (nem voltak sokan) hozhatók közös nevezőre ebben a megközelítésben. No de az már az ők és a versenyzők dolga, hogy az Aján Tamás által feltárt - cseppet sem kellően aládúcolt - történet után nem kérnek-e jogorvoslatot. Ugyanis a szerdára ígért leleplezés továbbra sem hozott megoldást, már csak azért sem, mert nincs bizonyítéka Aján Tamásnak - holott ő részletes, nevekkel megspékelt történetet ígért korábban.

S hogy valóban adu lehet-e az ügyben a potencianövelő szer? Nos, a törzskönyvezett potencianövelő gyógyszerekben - ezt szakértők támasztják alá - egyáltalán nem található anabolikus szteroid. Az egyéb "csodaszerekről" - ha van ilyen - pedig a legprimitívebb súlyemelő-szakember és versenyző is tudja: jobb nem hozzányúlni, vagy ha megkóstolja, jobb nem pisilni… Azt meg már nem is kérdezzük, hogy Gyurkovics első athéni vizsgálata miért hozott negatív eredményt, ha hiteles a tatai történet…? ---- G ---- G
Legfrissebb hírek

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó

Foci vb 2026
15 perce

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
32 perce

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
36 perce

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
47 perce

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
51 perce

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
1 órája

Dráma Bostonban, Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Foci vb 2026
1 órája

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik