Räikkönen Brabham nyomában

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2005.06.09. 21:37
Címkék
Két héttel ezelőtt harminckét pontra nőtt Fernando Alonso előnye a világbajnokság összetettjében, az eddigi hét verseny összes körét teljesítő spanyol pilóta több pontot gyűjtött, mint a mögötte a második helyen holtversenyben álló Kimi Räikkönen és Jarno Trulli együttvéve. Az eddigi futamokról lemaradó szurkoló azt gondolná, Alonso kimagaslik a mezőnyből, ő és Renault-ja ugyanolyan dominanciára képes, mint Michael Schumacher és a Ferrari 2002-ben vagy 2004-ben.
Kimi Räikkönen (balra) számára nem ismeretlen a technika ördöge, a finn úgy gondolja, hogy legnagyobb vetélytársát, a világbajnoki pontversenyben vezetô Fernando Alonsót (jobbra) is elhagyhatja a szerencséje

Ám tudjuk, nem ez az igazság. A mezőny leggyorsabb pilótája az elmúlt négy futam alapján Kimi Räikkönen volt, igaz, a finn nem tudta pontokra váltani a sebességét. Imolában a Mercedes féltengelye hibásodott meg, két héttel ezelőtt pedig az utolsó körben tört el az ezüst nyíl felfüggesztése. Így Räikkönen mindössze húsz pontot gyűjtött, míg Alonso 33 egységgel növelte termését.

A Nürburgringen a finn pilóta Jack Brabham után a második olyan versenyző lett, aki egynél többször bukott el futamgyőzelmet úgy, hogy az utolsó kört még az élen kezdte meg. A 2003-as kaotikus Brazil GP-n Giancarlo Fisichella előzte meg a cél előtti métereken (a mezőny még ment egy plusz kört, de a jegyzőkönyv szerint ez lett az utolsó forduló), most pedig hibás kereke miatt esett ki. Brabhamtől még így is elmarad, az ausztrál 1959-ben egy, 1970-ben két futamot is a záró körben bukott el.

Brabham háromszoros világbajnokként vonult vissza, az öszszehasonlítás eme részét bizonyára Räikkönen is szívesebben venné, mint a balszerencse-sorozatét. A finn feladatát mindenképpen megnehezíti, hogy Montrealban az időmérőn nem utolsóként hajt a pályára, hanem az edzés korai szakaszában, amikor még nem a legjobb állapotú a pálya (ez csak ideális időjárási körülmények esetén érvényes). "Ez a pálya nagyon koszos, az időmérő edzésen nagy hátrány lehet, hogy korán kezdek. Ugyanakkor nincs mitől tartanunk, hiszen a ring jellegében Imolához hasonlít, és miután ott én voltam a leggyorsabb, győzelemre készülök. Alonsót előbb-utóbb úgyis elhagyja a szerencséje" - fogalmazott Räikkönen.

Szavazás

Ki nyeri a Francia Nagydíjat?

A megbízhatósága miatt a vb első számú favoritjává váló Alonso úgy véli, Montrealban sebességben is képes lesz felvenni a versenyt Räikkönennel. "Amikor Renault-val versenyeztem Montrealban, mindig gyors voltam. Két éve a viadal leggyorsabb köre lett az enyém, tavaly pedig reális esélyünk volt a győzelemre. A mostani autóval, az idei eredmények után semmi okom kétségbe vonni, hogy dobogóra állhatok, vagy nyerhetek is" - vélekedett Alonso. "Nem nyerhetünk minden futamon, az a legfontosabb, hogy versenyképesek legyünk. Ha minden nagydíjat megnyernénk, ugyanúgy megutálna minket a közvélemény, mint a Ferrarit. Ezt nem szeretnénk, úgyhogy kifejezetten jó, hogy néha mások is örülhetnek sikernek"- fogalmazott Flavio Briatore, a Renault csapatfőnöke.

Az idei szezon két ásza mellett csapattársaik lehetnek erősek, persze, ehhez Juan Pablo Montoyának és Fisichellának is ki kellene evickélnie jelenlegi balszerencse-sorozatából. A csatába az előző két futamon remeklő Nick Heidfeld és a másik Williams-BMW-t kormányzó Mark Webber is beleszólhat, akárcsak a toyotások, Jarno Trulli és a 2001-es győztes Ralf Schumacher.

A Ferrari esélyei az időjárástól függnek, Michael Schumacher és Rubens Barrichello sanszát jócskán növelheti az esetleges eső. A brazil szerint ugyanakkor a Ferrari összeszedte magát, és már bármilyen körülmények között képes győzni, Barrichello még a világbajnoki címre is esélyesnek tartja csapatát. A Scuderiánál is nagyobb gödörben van a BAR, amelynek ugyan lejárt kétversenyes eltiltása, a Nürburgringen gyengélkedett a brackleyi team. A rossz idénykezdet után Imolában magára találó Jenson Button megtorpant, meglepetés lenne, ha a dobogóért csatázna.
A Red Bull Christian Klient köszönti visszatérése alkalmából, a következő négy versenyen az osztrák kormányozza a 15-ös rajtszámú autót. A harmadik számú pilóta Scott Speed lesz, a kaliforniai a csapat szerint évek óta a legnagyobb amerikai tehetség.
Legfrissebb hírek

Videón a paraguayi csoda, így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
1 perce

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
4 perce

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
16 perce

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
19 perce

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
50 perce

Dráma Bostonban, Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Foci vb 2026
57 perce

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
1 órája

Nincs újabb gól Bostonban, jön a vb első tizenegyespárbaja!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik