Anglia: Roy Keane kiosztotta Sir Alex Fergusont

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2005.07.24. 21:25
Címkék
Úgy tűnik, manapság divat, hogy a vezérbikák nekiugorjanak a mesternek, elvégre Milánóban Sevcsenko balhézott egy sort Ancelottival, és mint most brit lapok hírül adták, néhány hete Roy Keane is kiosztotta Sir Alex Fergusont - állítólag a csapat színe-java előtt. Az ok roppant prózai: a végletekig őszinte ír szerint nem kellett volna a játékosok családját is elcipelni az edzőtábor első, könnyített hetére.
A történet úgy áll össze, hogy a skót edző a szokásosnál egy héttel korábbra rendelte vissza embereit, cserébe a felkészülés elején csak délelőttönként volt foglalkozás, ezenkívül a portugál üdülőváros pozitívumait élvezhette a csapat, a hozzátartozókkal együtt. Keane szerint, ha már a Unitedtől elszaladó Chelsea befogása végett láttak neki hamarabb az alapozásnak, akkor csakis az edzésekkel kellene foglalkozni, s nem a famíliával szórakozni. A most éppen Ázsiában túrázó keretből ki is maradt a csapatkapitány, igaz, a hivatalos indoklás szerint sérülés miatt. Ám az új információ nem ezt a verziót támasztja alá.

Eközben a Newcastle az átigazolási piacon ügyködik - egyrészt erősítené a hátsó sorát, másrészt megszabadulna a feleslegeitől. Az első kategóriába Craig Moore tartozik, aki könnyed prédának tűnik: miután a Mönchengladbach kiebrudalta, szabadon igazolható. A védelemből Aaron Hughes és Andy O’Brien igazolt el, és a középpályáról távozhat a tavaly már kölcsönadott Hugo Viana, akiért a Klébersont és Núnezt is kiszemelő Celta Vigo jelentkezett be.
Legfrissebb hírek

Superliga: Metaloglobus–Csíkszereda

Minden más foci
32 perce

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
32 perce

Milánó 2026: ismét a legjobb három nemzet közé kerülnének a németek

Téli sportok
50 perce

Családi körtúra az Árpád-kilátóhoz

Csupasport
57 perce

Garda Krisztina: Végig mi diktáltuk a tempót, nagyon boldogok vagyunk, hogy ott lehetünk a döntőben!

Vízilabda
1 órája

Tour de Hongrie: a szövetségi kapitány szerint lehet magyar versenyző a legjobb ötben, tízben

Kerékpár
1 órája

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
1 órája

A 2010-es világbajnokság lett volna minden idők legjobbja? Rangsorolták a vb-ket, szavazzon ön is!

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik