Ejnye, Leonid!

H. T.H. T.
2005.08.10. 02:13
Címkék
Áll a bál a Dinamónál: a csapat, tudvalevő, a múlt héten kiesett a Bajnokok Ligája 2. selejtezőköréből, aminek következményeként a kijevi vezetők tegnap menesztették Leonid Burjak vezetőedzőt.
A hivatalos indoklás szerint a tisztségét június óta betöltő ukrán trénernek azért kellett otthagynia a kispadot, mert a gárda "katasztrofálisan kezdte az idényt". Na ja, miután a kék-fehérek búcsúztak a kicsinyke svájci Thun ellenében, a hét végi bajnokin hazai pályán csak 1-1-re voltak képesek az ugyancsak parányi Illicsiveccel szemben, és máris négy ponttal vannak lemaradva az éllovas Sahtartól.A kék-fehér együttes internetes honlapján többek között az olvasható, hogy a BL-ből való korai búcsú elfogadhatatlan egy olyan csapattól, amely megszakítás nélkül kilencedszer lehetett volna tagja az európai elitligának, és hogy a vezetők első lépésként egy határozott, magasan képzett szakembert kívánnak a kispadra ültetni - nem zárható ki, hogy külföldön néznek szét.Addig is - a nulladik lépésben - a szakmai stábban 1993 óta vezető tisztséget betöltő egykori kitűnőség, a 45 éves Anatolij Demjanenko (a szovjet korszakban Gyemjanyenko) irányítja ideiglenesen a hónapok óta "válságban" lévő, a legutóbbi bajnokságot is csak ezüstérmesként záró Dinamót.
Legfrissebb hírek

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
8 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
18 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
1 órája

Pátkai Máté: Némileg váratlan, hogy az utólag behívott játékosok lettek az első cserék

Magyar válogatott
1 órája

Egy félidő után Magyarország hátrányban Ukrajnával szemben a Puskás Arénában

Magyar válogatott
1 órája

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
2 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
2 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
2 órája