Úszás: mesterhármast szeretnének

S. E.S. E.
2005.09.23. 05:45
Címkék
A hír izgalmas, ha az Európai Úszóligában (LEN) is úgy akarják, akkor 2007-ben Debrecen rendezheti meg a rövid pályás úszó Eb-t. A pályázatról szóló dokumentumot Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke a hétvégi, ciprusi LEN-kongreszszuson nyújtja át az érdekelteknek. Debrecen tehát a torna-vb és a jégkorong-vb után ismét rangos eseménynek adhatna otthont. Az esélyek?Szakadáti László, a LEN igazgatója elárulta, Debrecen mellett a szlovéniai Maribor és a svájci Genf pályázik az eseményre. A magyar jelentkezés esélyeit gyengítheti, hogy nyáron Budapesten volt az ifi Eb, jövőre pedig szintén a magyar fővárosban lesz a felnőtt kontinensbajnokság. Mindamellett Gyárfás Tamás tartja, mesterhármasra törekszünk”, már csak azért is, mert a Magyar Úszószövetség pont 2007-ben lesz 100 éves. Szintén a magyar pályázat ellen szól, hogy Maribor és Genf kész létesítménnyel pályázik, Debrecenben pedig csak tervezik az új uszodát. Hivatalosan október 15-ig lehet jelentkezni, tehát még az sem kizárt, hogy újabb riválisok akadnak, a döntést pedig decemberben, a trieszti rövid pályás Eb idején hozza meg a LEN vezető testülete. A jövő évi rövid pályás Eb-nek amúgy Helsinki ad otthont, míg a 2008-as Eb esetében sokan Rijekát tartják a befutónak (a Primorje Rijeka 100 éves születésnapja adja a horvátok pályázatának ötletét). Egyszóval: 2007, Debrecen. Majd meglátjuk…
Legfrissebb hírek

MLS: újabb Gazdag Dániel-gól, a magyar légiós tizenegyesével nyert a Columbus

Légiósok
36 perce

Szépség és szörnyeteg: a hollóházitól a hatlábú kutyán át a herendiig

F1
59 perce

Elkezdte: Szoboszlai góllal és gólpasszal vezette győzelemre a Liverpoolt a tengerentúlon

Légiósok
2 órája

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
9 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
10 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
10 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
10 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
10 órája