Kásás Tamásék erős hajrája

Sz. G.Sz. G.
2005.11.09. 02:42
Címkék
A magyar vízilabdázókat felvonultató négy olasz férficsapat közül három nyert, közülük a Recco a Märcz Tamást soraiban tudó Chiavari otthonában diadalmaskodott 11–7-re az alapszakasz negyedik fordulójában. A vendégek valós tudásuk titokban tartása ellenére győztek, a házigazda pedig annak örülhet, hogy az első körben elszenvedett 14–2-es vereséghez képest jelentősen javult a játéka. A tavaszi bronzérmes gyorsan elhúzott három góllal, és bár Szívós Márton kiállítása után 6–5-re szépített a Chiavari, a negyedik negyedre – Szívós szerezte az utolsó reccói találatot – 11–6 is állt már az eredményjelzőn.A bajnoki címvédő Savona nagyon megküzdött a Nervi uszodájában, hiszen a harmadik játékrész befejezését követően még 5–4-es vesztésre állt. Az utolsó felvonásban aztán alaposan belehúztak Kásás Tamásék, leginkább a világ leggólképesebb játékosa, a szerb-montenegrói Alekszandar Sapics, aki két (!) büntetőt is kihagyott az első negyedben. Végül is 9–6-ra győzött a Savona, amelynek eddigi 41 találatából 19-et Sapics, nyolcat Kásás vállalt, vagyis góljaik együttesük találatainak kétharmadát teszik ki.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
2 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
2 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
2 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
2 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
3 órája