Mary Pierce volt a jobbik francia

K. J.K. J.
2005.11.13. 00:46
Címkék
Pierce eddig egyszer volt döntôs
Pierce eddig egyszer volt döntôs
Pierce eddig egyszer volt döntôs
Pierce eddig egyszer volt döntôs
Pierce eddig egyszer volt döntôs
Pierce eddig egyszer volt döntôs
Mivel a továbbjutás sorsa már a második játéknap után eldőlt a Los Angeles-i világbajnokságon, tét nélküli mérkőzéseket rendeztek a csoportkör utolsó fordulójában, igaz, a végső sorrend csak ezen a napon alakult ki: nos, a francia Mary Pierce harmadik fellépését is győztesen zárta (honfitársnőjét, a már szintén elődöntőbe jutó Amélie Mauresmót verte meg), és egyedüliként érkezett az elődöntőbe százszázalékos mérleggel.

A maga 30 évével a mezőny legidősebb indulójának számító francia teniszező eddig mindössze egyszer, 1997-ben jutott vb-döntőbe (ott kikapott a cseh Jana Novotnától), a lapzártánk után megrendezett elődöntőben vele szemben álló világelső amerikai Lindsay Davenport háromszor, míg a címvédő Marija Sarapova, illetve ellenfele, Mauresmo egy-egy vb-döntővel büszkélkedhet; érdekesség, hogy 1998 óta csupán egyszer, 2003-ban nem szerepelt amerikai hölgy a címmérkőzésen.

WTA-VILÁGBAJNOKSÁG, LOS ANGELES (3 millió dollár, fedett, kemény pálya)
4. játéknap
Zöld-csoport: Petrova (orosz, 7. kiemelt)–Sarapova (orosz, 3.) 6:1, 6:2.
A csoport végeredménye: 1. Sarapova 4 pont, 2. Davenport (amerikai, 1.) 4, 3. Schnyder (svájci, 8.) 2, 4. Petrova 2.
Fekete-csoport: K. Clijsters (belga, 2.)–Gyementyjeva (orosz, 6.) 6:2, 6:3; Pierce (francia, 5.)–Mauresmo (francia, 4.) 2:6, 6:4, 6:2.
A csoport végeredménye: 1. Pierce 6, 2. Mauresmo 4, 3. K. Clijsters 2, 4. Gyementyjeva 0. Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény döntött.
A lapzártánk után megrendezett elődöntőben: Davenport–Pierce; Sarapova–Mauresmo
Legfrissebb hírek

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
12 perce

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
13 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
36 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
7 órája