A húszéveseké lehet a világ

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2005.11.15. 00:45
Címkék
Ülést tartott a hét végén az európai szövetség (FIBA Europe) végrehajtó bizottsága, és a máltai tanácskozáson fontos döntések születtek a jövő évi, főleg a válogatottakat érintő versenyekkel kapcsolatban. Ami bennünket, magyarokat leginkább érint, és talán a legjobb hír is egyben, hogy Sopron kapta meg a 2006-os U20-as női Európa-bajnokság rendezési jogát. Csupán emlékeztetőül: az az együttes kap lehetőséget a hazai pályán való megméretésre, amely tavaly a 18 éven aluliak mezőnyében a kontinens harmadik legjobbjának bizonyult, és így pedig részt vehetett az idei, tunéziai világbajnokságon.
Felnőtt nemzeti csapataink ismét a középdöntőből próbálhatják meg kivívni az Eb-szereplés jogát. Minden bizonnyal a nyáron kezdik meg a felkészülést. Az viszont már most biztos, hogy férfiválogatottunk augusztus 31-én fut neki a szerda-szombat ritmusban lejátszandó hatmeccses menetelésének, ebből pedig a sportágban jártasak már tudják, hogy négytagú csoportban, hiszen a rendszer hagyományosan oda-vissza vágós. A nők sorozata sem sokkal később, egészen pontosan szeptember 6-án rajtol, de ott még függőben van a meccsszám, mivel kerülhetünk három- vagy négytagú csoportba is.Majd Madridban kiderül, ahol február 11-én tartják meg a sorsolást. Persze a lényeg úgysem az, hogy kit kapnak a mieink, hanem hogy bekerüljenek az első két helyezett közé: a férfiaknál ugyanis ez garantált belépőt jelent a 2007-es spanyolországi kontinensviadalra, míg a nőknél csupán a végelszámolásnál legrosszabb mérlegű második kényszerül pótselejtezőre a két év múlva esedékes olaszországi Európa-bajnokságra, amelynek mezőnye immár 16 csapatos lesz, azaz bővül a kínálat.
Legfrissebb hírek

A dél-afrikaiak kapusa új világbajnoki rekorddal utazik haza

Foci vb 2026
11 perce

Strandkézilabda-vb: A másodedző szerint a felkészülési torna hiányzott a magyar válogatottnak

Kézilabda
11 perce

Vb 2026: Több mint négy és fél millió helyszíni néző a csoportkörben

Foci vb 2026
18 perce

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
18 perce

Osztrák Nagydíj: Russell életet lehelt a szezonba – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
36 perce

„Kiábrándító német teljesítmény” – Neuer alkalmasságát is felveti a szaksajtó

Foci vb 2026
41 perce

Heti program: jön a világbajnokság egyenes kieséses szakasza

Foci vb 2026
47 perce

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
49 perce
Ezek is érdekelhetik