A fotók nem segíthetnek…

Az előző szezonban néhány hétig hazánkban kalandozó két hokis természetesen már újra az NHL-ben varázsol, emlékük azonban kísért. Tapsolnának ők is, ha ezt látnák, az biztos: volt csapattársaik bemutatása minden igényt kielégít, elsötétülő csarnok, zöld lézer – mindez olyan hangulatot gerjeszt, hogy az ember azt gondolja: no itt aztán csak jól lehet játszani. Persze amikor a gyászszünetet használja fel egy "szurkoló", hogy Szilassy Zoltánt ócsárolja, rögvest visszazökken a hazai kerékvágásba…

Mindazonáltal a rajt segít valamelyest a felejtésben: a második percben Buzás Norbert passzát Szabó József üti be, majd postafordultával érkezik a válasz, midőn Hoffmann Attila kapu mögül visszatett korongját Feil Arnold bombázza a kapuba. Szegény kapusoknak még bemelegedni sincs idejük…
Az Alba ellen megnyert bajnokin néhány hete remeklő Ivan Fedor aztán nem panaszkodhat, jól megizzasztják őt a lilák, csak záporoznak felé a korongok – más kérdés, hogy Jánosi Csaba kapuvasat telibe trafáló lövésével a Fradi járt közelebb a gólhoz. Rögzíthetjük is: a hazaiak második sorának támadószekcióját, a válogatottban a Skoda-kupán szerepet kapó Hoffmann, Jánosi, Feil triót nem véletlenül szemelte ki magának Pat Cortina szövetségi kapitány.
Na, persze Horváth András még azért más kategória. Az Újvárosból Újpestre csábított UTE-bekk emberelőnyben áll szokásához híven jó helyen, közeli góljával vezet az UTE, Szabó István, a Ferencváros szakvezetője a fejét fogja.
Pedig hol van még a vége…

"Gyerünk, gyerünk, jobbak vagytok!" – küldi a második felvonásra eksztázisban játékosait a mester, aki nem felejti el felemlíteni fiainak az öt héttel ezelőtti 3–8-at sem. Hiába, tüzelni kell őket. Szó se róla, iszonyatos akarattal mennek előre a zöldek, lerí róluk, hogy bizonyítani akarnak, hogy visszavágnának, viszont nem számolnak a bíróval (aki a keménységet néha jogosan, néha talán vitathatóan bünteti), továbbá az ellenféllel. Márpedig a rivális hokisai tíz perc alatt jelzik, jobbak, sokkal jobbak náluk.

Egy hazai szempontból szerencsétlen találat nyitja meg az újpesti show-t (hol van már a zöld lézer, már lilák cikáznak a jégen…), a védőként játszó Dobos Tamás korcsolyájáról pattan be Lubomir Ondov lövése. A szlovák csatár aztán kidolgozott akció után is gólt lő, Andrej Drahovskyn, Vlado Dubeken, majd újra Ondovon a sor, tizenhárom perc alatt öt gól, köztük néhány egészen parádés találat, 1–7 – a tüdőgyulladás miatt otthon, az ágyban fekvő, a meccset a tévében szemlélő újpesti edző, Ancsin János lázban: örömlázban. A parádé nyilván a Kalmopyrinnél is többet ér…

Az FTC hokisai feladják, az újpestiek Ladányi Balázs vezérletével kedvükre szólózhatnak, a kapuban Fedort váltó Szőke Attila mintha csak edzésen lenne, a hangulat sem a régi, a hazai szimpatizánsok maximum egy jó kis bunyóban bízhatnak. Mi tagadás, nem a kedvüket vesztő fradistákon múlik, hogy elmarad az ökölcsata…
Az utolsó felvonás már csendesebb, mint a többi, "csupán" Ladányi teszi fel teljesítményére a koronát: emberhátrányban lép ki és emel a kapuba. A 8–3 után ezúttal 8–1-re üti ki fővárosi vetélytársát az Újpest – nem kérdés, a fotók helyett a két kanadai kellene ebbe a Fradiba…

Mestermérleg
Szabó István: – A második harmadban sajnos lélekben nem volt a pályán a csapat, mindazonáltal nincs probléma, dolgozunk tovább. Az más kérdés, hogy én emiatt a vereség miatt egy hétig nem alszom… Hadd tegyem hozzá, amit a bíró a második harmadban művelt, az engem felháborít.
Eduard Giblak: – Nehezen indult, de a végén örömjáték lett belőle. Örülök, hogy a Volán elleni katasztrofális vereség után talpra állt a csapat.

A szlovák élvezte a csatát