Rekordot javított az ifjú Szenátor

K. J.K. J.
2005.12.01. 01:34
Címkék
Kilencedszer kezdett a kapuban, és kilencedszer is nyert Ray Emeryvel az Ottawa  ilyen lenyűgöző statisztikával egyetlen kapus sem büszkélkedhetett eddig az NHL történetében.
Huszonhárom évvel ezelőtt Bob Froese nyolc győzelemmel kezdte pályafutását a Philadelphiában, ezt a különleges rekordot adta át a múltnak Ray Emery, az Ottawa Senators második számú kapusa (a legendás Dominik Hasek az első), mintegy ráadásként karrierje első hibátlan teljesítményével (27/27) rukkolva ki a nagy rivális Montreal Canadiens ellen."Az elmúlt egy-két évben megszoktam az NHL-meccsek ritmusát, intenzitását, előttem pedig klasszisok egész sora gondoskodik arról, hogy ne kerüljek kiszolgáltatott helyzetbe. Szóval, rengeteget segítenek a társaim" – mondta a 4–0-s diadalt követően Emery, aki eddig kilenc mérkőzésen volt kezdő az NHL-ben, további három alkalommal pedig becserélték. Ebben az idényben ez csupán a hatodik bevetése volt, jóllehet, minden bizonnyal a mágia is szerepet játszott abban, hogy Bryan Murray, a Senators vezetőedzője a kezdőbe parancsolta a 23 esztendős, színes bőrű Emeryt, hiszen a most futó bajnokságban kétszer már megbabonázta az ezúttal mindössze 19 hadra fogható játékossal kiálló Canadienst.Feltétlenül emlékezzünk meg Dany Heatleyről is, aki a 2005–2006-os évadban – az NHL-ben egyedüliként – eddig minden mérkőzésén szerzett legalább egy pontot (most éppen egy gólpasszt), Jason Spezzáról, aki sorozatban az ötödik fellépésén ütött gólt (plusz van már 30 asszisztja), no meg arról, hogy az Ottawa immár hat találkozó óta veretlen, ami bizony idénycsúcs-beállítás.NHL, ALAPSZAKASZ, 55. JÁTÉKNAP
Atlanta Thrashers–Carolina Hurricanes 3–4 (2–1, 1–2, 0–0, 0–1) – hosszabbítás után. Gólszerző: De Vries (2.), Savard (4.), Holik (40. – emberelőny), ill. Ju. Williams (15. – ee.), E. Staal (23., 28. – az első ee., a második emberhátrány), F. Kaberle (61.). Kapusok: Garnett 19 védés/23 lövés, ill. C. Ward 28/31
New York Islanders–Philadelphia Flyers 3–4 (2–0, 1–3, 0–1). G: Satan (12.), J. Blake (18. – ee.), Parrish (32. – ee.), ill. Sharp (30.), Pitkanen (35. – ee.), Gagne (39., 53.). K: Snow 31/35, ill. Esche 20/23
New Jersey Devils–Boston Bruins 3–2 (0–1, 1–1, 2–0). G: Gionta (34.), Pandolfo (46.), Mogilnij (60.), ill. P. Bergeron (9. – ee.), Szamszonov (21.). K: Brodeur 21/23, ill. Raycroft 31/34
Ottawa Senators–Montreal Canadiens 4–0 (1–0, 2–0, 1–0). G: Spezza (9. – ee.), Alfredsson (26.), Havlát (29. – ee.), M. Fisher (59.). K: Emery 27/27, ill. Theodore 22/26
Pittsburgh Penguins–Buffalo Sabres 2–3 (1–1, 0–1, 1–1). G: Murley (5.), LeClair (42. – ee.), ill. Afinogenov (12.), Gaustad (32.), Kotalik (46. – ee.). K: M.-A. Fleury 24/27, ill. Mar. Biron 30/32
Nashville Predators–Calgary Flames 2–0 (1–0, 0–0, 1–0). G: Fiddler (19.), Hartnell (60. – ee.). K: Vokoun 31/31, ill. Kiprusoff 15/17
Edmonton Oilers–Colorado Avalanche 2–3 (0–2, 2–0, 0–1). G: M.-A. Bergeron (26. – ee.), Peca (30.), ill. Laperriere (8., 20.), Sakic (52.). K: Morrison 14/17, ill. Aebischer 29/31
Legfrissebb hírek

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
13 perce

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
15 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
37 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
7 órája