Adriaansénak az iksz is jó

GY. B.GY. B.
2005.12.02. 02:40
Címkék
Szuperrangadóval indul a 13. forduló, péntek este ugyanis a listavezető Porto az ősi rivális, tőle négy ponttal lemaradó Sportingot látja vendégül. A kék-fehérek szurkolói körében kisebb megütközést keltett, hogy Co Adriaanse edző a szerdai tréning megtartása helyett Pozsonyba utazott, hogy megnézze csapata BL-ellenfelét, az Artmediát, pedig korábban segédeit küldte felderítésre. Csak olaj volt a tűzre, hogy visszatérte után nem átallotta kijelenteni: elsősorban győzni szeretne a Sporting ellen, de adott esetben a döntetlen is jó eredmény lenne – ezt már tényleg csak a türelmesebb szurkolók gyomra vette be…

Adriaansénak – aki a napokban hosszabbította meg szerződését 2009-ig – eleve sok van már a rovásán, személyes ellentétek miatt ugyanis nem hajlandó játszatni sem a gárda "örökös" csapatkapitányát, Jorge Costát, sem pedig a két kiváló csatárt, Hélder Postigát és Beni McCarthyt – a Sporting ellen sem várható a bevetésük.
A fővárosiaknál sem minden fenékig tejfel, mert bár Paulo Bento vezetése alatt a csapat egyszer sem kapott még ki (4 győzelem, 2 döntetlen a mérlege), azért az októberi edző- és elnökváltás által ejtett sebek még nem gyógyultak be. Ráadásul az egyik legkevésbé szelíd, ugyanakkor leggólerősebb "oroszlán", Liedson újfent kimaradt a keretből, amiért fittyet hány az egyesület normáira (késik az edzésekről, felesel), így minden bizonnyal az előző fordulóban a Guimaraes ellen eredményes Deivid játszik helyette. Liedson mellett a csapatkapitány, Beto, valamint Rodolphe Douala is hiányzik majd, ők sérülés miatt.
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
4 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
7 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
7 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
7 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
7 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
7 órája